Vezető hírek

hanghatás
Új lemez Shabbyéknél
Karácsonyi lemezbemutató koncertre készül az idén 25 éves Shabby Blues Band zenekar. Ez már a hetedik albumuk, mely inkább rock and roll, mint blues. Legalább is ezt mondja Kránitz Tóni, az együttes vezetője.

közélet
Kehidakustány minősített gyógyhely lehet
Minősített gyógyhely címre vár Kehidakustány, a termálfürdőjéről méltán híres település. Deák Ferenc egykori lakhelyén a hagyományok ápolására is nagy figyelmet fordítanak, idén tájházzal és babamúzeummal bővítették a látnivalókat. Az önkormányzat gondoskodását a lakosság is élvezheti, legutóbb az időseket invitálták műsoros délutánra.

pódium
Bábszínház, nemcsak gyerekeknek
Felnőtteknek és középiskolásoknak szóló sorozatot indít a Griff Bábszínház. Mint azt Szűcs István igazgató legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta: a gyerekeken kívül más korosztályokat is szeretnének megszólítani, ezért kidolgoztak egy hat előadásból álló bérletsorozatot.

interjú
Dióskál gyümölcsfeldolgozásba kezd
Az ötszáz lelkes Dióskál a béke, a nyugalom, az egyetértés faluja kíván maradni. Nem dédelget olyan álmokat, amik testidegenek egy községtől. Szeretnénk ugyan egy közparkot, meg egy termelői piacot a település központjába, de a türelmetlenség helyett a célravezetőbb, türelemmel teli józan bölcsességre szavazunk – mesélte Kluzer János polgármester.

gazdaság
A legtöbb segítség a vállalkozásoknak
Az országban működő vállalkozásfejlesztési alapítványok közül az egyik legsikeresebb a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA), mely a pályázati források eléréséhez ingyenes tanácsadást, és kedvezményes pályázatírást végez vállalkozások részére. A mikrohitelezés mellett hazai és nemzetközi vállalkozásfejlesztési projektben való részvétellel is segíti előbbre jutásukat.

interjú
Zalakaros zimankóban is zászlóvivő
Magyarország hatodik legnagyobb fürdőjének fejlesztése minden esztendőben megtörténik. Idén milyen attrakciókkal gazdagodott a gyógy- és élményfürdő komplexum? – kérdeztük Novák Ferenc polgármestert.
olvass!
Ajándék, ha a mese köztünk van
A közös mesélés építő ajándék lehet karácsonykor (is). Mivel a mesék az érzelmekre és a gondolatokra egyaránt hatnak, segítik a „fejben dől el” dolgokat, így akár azt is, hogy a karácsony rohangálós – bevásárlós kimerítő időszak legyen vagy annál sokkal meghittebb.

interjú
Letenye a várakozás időszakában
Már ünnepi díszbe öltözött Letenye főtere, mely karácsonyfával, adventi koszorúval és fényárral jelzi a várakozás időszakát. Ilyenkor advent idején - bármilyen hideget mutatnak is a hőmérők – szívet melengető érzés esténként a város főterén sétálni – mondja Farkas Szilárd polgármester, akit a 2016-os esztendő értékelésére kértünk.

gazdaság
Flirt motorvonatokkal a villamosított vonalon
Befejeződött a Szombathely-Zalaszentiván közötti 48 kilométer hosszú vasúti szakasz korszerűsítése, megkezdődött a szakaszon a villamos vontatás és az utazás is kényelmesebbé vált.

életmódi
Nem tudjuk, mi van a "cuccban"
Ha most bulvársajtóban lennék érdekelt, akkor azt írnám, hogy dr. Zacher Gábor kocka hasat villantott. Szerencsére azonban ennél sokkal fontosabb dolgok kerültek fókuszba a legutóbbi Pszicho Esten, melynek vendége a közkedvelt toxikológus volt.
életmódi
Gasztro-hagyomány Vonyarcon
Immáron hagyományosan, Benke László olimpiai bajnok mesterszakács elnökletével zajlott le a vonyarcvashegyi kolbásztöltő verseny.
népies
Milejszeg értékei zalaegerszegi kiállításon
Új belvárosi kiállítótér van alakulóban Zalaegerszeg kulturális életében. Az Ady utcában található Új Nemzedék Közösségi Tér immár harmadik alkalommal ad lehetőséget különféle alkotóknak a bemutatkozáshoz.

interjú
Nagykanizsa a 21. században
A Modern Városok Programja, valamint a TOP program által kínált fejlesztési lehetőségek új távlatokat nyitnak Nagykanizsa 21. századi életében. A dél-zalai város történelmének egy nagyszerű fejezete kezdődhet el az elkövetkező években, melynek sorai arról szólnak majd, hogy Nagykanizsa virágzó ipari, kereskedelmi és kulturális központjává vált térségének.
kortárs
Évzárás a D’Clinicben
Idei utolsó kiállítását rendezte a közelmúltban a D’Clinic Studios, és ezzel véget ért a 2016-os nemzetközi rezidenciaprogram. A záróeseményen Blair Johnston (USA) képzőművész tárlatát és Billie Hanne (Belgium) táncművész-költő performanszát nézhette meg a közönség.

zöld
Rekreációs park a holtág mellett
A közeljövőben sor kerülhet a Zala folyó egykori holtágának revitalizációjára, illetve az így létrejött élő folyóparton egy rekreációs célú vízparti sétány is létesülhet. A polgármesteri hivatal sajtóközleményéből kiderül, hogy a Zöld Zala-Part elnevezésű TOP pályázat legfontosabb célkitűzése a holtág-rendszer egy jelentős városi szakaszának élővé tétele, revitalizációja.

hanghatás
Örömünnepek a vegyeskarnál
Karácsonyi koncertre készül a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar. Nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen ez már a 14. ilyen alkalom lesz Kovács Kata énektanárral. A kórus vezetőjével azonban mégsem csak erről beszélgettünk; a találkozó előtt derült ki ugyanis, hogy december végén Zalaegerszegért-díjjal jutalmazzák munkájukat.
közélet
Szaloncukor angyal és Szeretet kuckó
A ’60-’70-es években egészségügyi tömegszervezeteként működött, ma már elesettekkel és bántalmazottakkal is foglalkozik, de az életminőség javítása is elsődleges céljai közé tartozik a Vöröskeresztnek. A karácsony közeledtével pedig még nagyobb hangsúlyt helyeznek az adománygyűjtésre, hogy szebbé tegyék az ünnepeket a rászorulóknak.
civil
Adventi kézfogás
Adventi kézfogás címmel új jótékony akciót szeretnének meghonosítani Zalaegerszegen. A program lényege, hogy három civil szervezet kezdeményezésére és koordinálásával helyi cégek, vállalkozások támogatásának köszönhetően advent minden hétvégéjén tehetséges diákokat ajándékoznak meg.

köztér
Biztonságban a körforgalomban
Hatalmas forgalmat vezet le a botfai elágazóban megépült körforgalmi csomópont, ami biztonságosabbá teszi a közlekedést naponta átlagban megforduló hatezer személy- és teherautó számára. A mintegy másfél milliárdos költségvetésű beruházás során megújították a 74-es főút zalaegerszegi haranglábas körforgalomig vezető szakaszát is.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Látogatás (1), Becehegy (14), Dödöllefesztivál (2), Kanizsai Dorottya Kórház (1), Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (5), Dr. Lubics Szilvia (2), Jótékonysági koncert (17), Göcsej Galopp (2), Hőlégballonos sétarepülés a Balatonnál (1), Gábriel József Könyvtár - Csács (3), Kápolnapusztai Bivalyrezervátum, Kis-Balaton (2), Válickamenti Traktor és Géptalálkozó (1), Családbarát szülészet (1), Tanúsítvány-átadás (2), Játék határok nélkül (1), Nagykanizsa Rozgonyi út (2), Nagy Zoltán ügyvezető igazgató (4), Kockafeszt (3), Kanizsa Centrum Bevásárlóközpont (1), Minigolf (7)