Vezető hírek
Új lemez Shabbyéknél
Immár hagyomány, hogy minden évben szervezünk egy évzáró bulit. Arra gondoltunk, hogy ezt most összekötjük a lemezbemutatóval, annál is inkább, mert idén jubilál a csapat. A szeptemberi Vadpörkölt fesztiválon volt már egy szülinapi koncertünk, most pedig az új számokkal szeretnénk megismertetni a közönséget – fogalmazott a zenekar frontembere.
Negyedszázad blues és évzáró buli
Úgy érzi, hogy a mostani, Negyedszázad shabby blues című album a nevével ellentétben sokkal inkább rockos lett, és kicsit populárisabb is, mintha tisztán blues-album lett volna. Ezenkívül némi country és boogie is fellelhető benne. Köszönhető ez annak, hogy az együttes gitárosa és zeneszerzője, Gedeon „Gida” Attila végigjárta Amerikában a 66-os utat, s gyakorlatilag ez az élmény inspirálta az új lemezt.
Az albumon tizenkét új dal hallható, ebből tizenegy saját szám, egy pedig feldolgozás. Ez utóbbi szövegét – ami stílusosan egy karácsonyi dal – Kránitz Rita írta, a zenét pedig Gida dolgozta át. Szövegíróként szerepel továbbá Gál Szabolcs, az együttes énekese, valamint Lukács Sándor dalszerző, énekes is.
Kránitz Tóni elárulta: a koncerten – mely december 26-án 20 órakor lesz az Atlantiszban – tíz számot adnak elő az új lemezről, de régi nótákat is játszanak majd.
Az évzáró bulin – ami a Motoros Karácsony program keretében zajlik – fellép még a szlovén Black Hole Riders, valamint a Blöró és a Blues Company is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10