Jótékonysági koncert
hanghatás
Jótékonysági koncertet szerveztek a zeneiskola tanárai Berkes Dánielért
A zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola tanárai fogtak össze, hogy kollégájuk, Berkes Dániel magánénektanár, zeneszerző gyógyulásához hozzájáruljanak. Ezért jótékony céllal rendezték meg a hagyományos karácsonyi koncertjüket a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

civil
Jótékonysági koncert Monostori János zeneszerző emlékére
A két évvel ezelőtt elhunyt Monostori János – Zalaegerszeg könnyűzenei életének egyik jeles alakja – emlékére rendez jótékonysági koncertet a közelmúltban alakult „Valódi Közösségekért Magánalapítvány”, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft.-vel közösen és a pályatársak közreműködésével.
hanghatás
Jótékonysági koncertet adott a Liszt Ferenc Vegyeskar
Jótékony céllal, az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány javára adott koncertet a zalaegerszegi Liszt Ferenc Vegyeskar a Korona Szalonban „Érezd a szív dalát” címmel. Egyben ez volt a kórus évzáró hangversenye is.
hanghatás
Jótékonysági hegedűkoncert Nauratyill Esztertől
Jótékonysági koncert részesei lehettek az érdeklődők a Gébárti-tó melletti Boldogasszony kápolnában, ahol Nauratyill Eszter, zalaegerszegi származású hegedűművész adott rövid hangversenyt a templom javára.

hanghatás
A falumúzeumi orgona „vándorlásai”
Négy évvel ezelőtt egy 18. századi, barokk orgona került Vöcköndről a Göcseji Falumúzeum tulajdonába. A rossz állapotú hangszer többfázisú restaurálásra szorul, a munkálatoknak viszont elég magasak a költségei.

civil
Köszönet jótékonysági koncerttel
Jótékonysági koncertet adott november 23-án a Zala Szimfonikus Zenekar a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az est bevételét a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának ajánlották fel. Az 593 ezer forint összegű adományt a városházán adták át jelképesen.
Jótékonysági hangverseny a szülészeti osztály javára
Jótékonysági koncertet tart a Zala Szimfonikus Zenekar november 23-án 18 órakor a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben. A bevételt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szülészeti osztályának ajánlják fel.

civil
Jótékonyság stílusfüggetlen zenével
December 21-én egy rendhagyó és meghitt hangulatú akusztikus karácsonyi koncerttel várta rajongóit a DELTA zenekar az Art Moziban, melynek teljes jegyárbevételét a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány számára ajánlott fel. Az 1 millió 262 ezer forint összegű adomány átadására ma került sor a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház gyermekosztályán.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Télapóvárás (2), Németh Péter múzeumigazgató (1), Egyetemi sportélet fejlesztése (1), TRP Hungary (1), Csipkeházak (1), Színvonalas oktatás (13), 76-os főút (3), Hajómodell Világbajnokság (1), Útfejlesztés (23), Lipódi László fotókiállítása (1), dr. Kürnyek Róbert (1), Böjte Sándor Zsolt, a hulladékgazdálkodási társulás elnöke (1), Interjú (60), Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke (15), Nyelvi képzés (3), Sport- és családi nap (9), Bazooka (3), Monodráma (5), Deák Ferenc tér, Nagykanizsa (2), Piknik (2)