Rövidhírek
Jótékonysági hangverseny a szülészeti osztály javára
A rendezvény részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be. Balaicz Zoltán polgármester kiemelte: Zalaegerszeg a segítség, a jótékonyság és az összefogás városa, a szimfonikus zenekar koncertje is ezt jelzi. A jótékonyságnak pedig közösségépítő szerepe van, amely mindkét félnek jót tesz. Nem csak az boldog, aki kapja, hanem az is, aki adja. Az adományokat általában az idősekkel, gyermekekkel foglalkozó szervezeteknek ajánlják fel, és természetesen egészségügyi, szociális intézményeknek.
A koncert részleteiről Tóth László, a Zala Szimfonikus Zenekar elnöke, a hangversenyterem vezetője számolt be. Mint mondta, az örömzene koncert mindenki számára érdekes lehet. A műsoron szerepel Ravel: Boleró, Grieg: a-moll zongoraversenye, valamint számos híres filmzene.
Dr. Vajda György osztályvezető főorvos arról beszélt, hogy a zene jótékony hatással van a fejlődő magzatra, ezt több tanulmány is kimutatta már. Nagyon kellemes meglepetés érte a szülészeti osztály dolgozóit, amikor tudomást szereztek a jótékonysági koncertről és hálásak a kezdeményezésért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan