Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy

interjú
Gyenesdiás felvette a fordulatszámot
Az optimista hangvételű, az önerős és pályázattal megvalósítandó beruházások listáját taglaló, évindító pohárköszöntőmet a járványhelyzet mindenestül felülírta. Évek óta sokat tettünk a fejlesztések megalapozásáért, de a koronavírus hatására a Gyenesdiás élete is gyökeresen megváltozott, mesélte Gál Lajos polgármester, akit az elmúlt negyedév negatív és pozitív történéseinek összegzésére kértünk.

életmódi
Nem lehet csak a testtel foglalkozni!
A Gyenesdiáson élő Bokor Norbert csontkovács, manuál terapeuta, népi gyógyász volt az egyik sztárja a Nagymezőn immár másodízben tartott Gyöngy rendezvénynek. A népi gyógymódok tudorának sátra reggeltől estig teltházas volt és ő megállás nélkül, alázattal, ellenszolgáltatás nélkül, látható eredménnyel segített a hozzá fordulókon. A test szimmetriájának a helyreállítására törekvő gyógymódokról vele váltottunk szót.
Természetes gyógymódok és terápiák
A Keszthely kistérségében 12 év óta működő Léleknektár kisközösség a gyenesdiási önkormányzattal és a Bakonyerdő Zrt-vel közösen, június utolsó hétvégéjén, a Nagymezőn és a Természet Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontban szervezte meg a Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy névre keresztelt rendezvényt, amely az emberek útkeresésében, egészségük gyors visszaszerzésében segített többeknek.

életmódi
Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy
A Léleknektár Klub összefogott Gyenesdiás nagyközség önkormányzatával valamint a Bakonyerdő Zrt.-vel, hogy a Gyenesdiási Nagymezőn és a Természet Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontban (TEHÖL): június 27-30-áig életre hívja a Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy névre keresztelt rendezvényt. A gyógyító faluba, június közepéig mintegy félszáz, az ezotéria, a spiritológia és a mozgásterápia terén jártas szakember regisztrált.
Gyógyító napok Gyenesdiáson
A Keszthely kistérségében 12 év óta működő Léleknektár kisközösséget az elmúlt évben az a megtiszteltetés érte, hogy beválasztották őket Magyarország ötven legeredményesebb alternatív gyógyászattal foglalkozók közé. A klub vezetői tavaly meghívást kaptak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, ahol a Magyarok Országos Gyűlésén térítésmentes szolgálattevőként vettek részt a gyógyító falu felépítésében és működtetésében.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Nagykanizsai Szunyog horgász egyesület (1), Vezetéstechnika (1), Kendlimajor Művészeti Szabadiskola (2), Sörfutás (1), Zalaegerszegi Sörfesztivál (12), Aviva torna Nagykanizsa (3), 120 éves jubileum (1), Tizenegyesrúgó Bajnokság (2), Hadkiegészítő és Toborzó Iroda (1), The Garden (8), Drávecz Szabolcs (2), Elsősegélynyújtó verseny (4), Zalalövő (77), falubuszok átadása (1), Dózsa-iskola (4), ÉREM- ÉS BÉLYEGGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ (7), Irsapuszta (1), Nagyrécse (1), Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ (46), Aprók tánca (34)