2025.07.07., hétfő - ApollóniaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Nyílt nap a Georgikonon
oktató

Nyílt nap a Georgikonon

A Pannon Egyetem "D" épületében február első szombatján rendezték a hagyományos nyílt napot, ahol szervezett tájékoztató előadások keretében, valamint a különböző szakok standjainál szerezhettek információt a Georgikon Kar képzési kínálatáról a szép számban megjelent érdeklődők.
Evita, Caligula, Képzelt riport…
pódium

Evita, Caligula, Képzelt riport…

A Hevesi Sándor Színház 2017/18-as évadjának műsortervét ismertette sajtótájékoztató keretében dr. Besenczi Árpád igazgató és Sztarenki Pál művészeti vezető. Elhangzott: a hagyományoknak megfelelően a jövő évadban is hat nagyszínpadi bemutatóval készülnek.
Alsópáhokon a tenni akarás jegyében
közélet

Alsópáhokon a tenni akarás jegyében

Az építkezés és faluszépítés lendülete 2016-ban sem hagyott alább Alsópáhokon. Ez a munka az önkormányzattól évek óta megszokott gondos tervezéssel idén is folytatódik, felújítási szándékaik többek között az orvosi rendelőt valamint az iskola energetikai korszerűsítését érintik.
Júliusban Restart Zalaegerszeg!
életmódi

Júliusban Restart Zalaegerszeg!

Újabb fesztivállal bővül a zalaegerszegi rendezvények sora. Július 13-16 között debütál a Restart Fesztivál, mely a sportról és az egészségről szól. Mint azt a név is jelzi, az esemény beindítja, újraindítja a résztvevőket és a közönséget. Annál is inkább, mert egy fiatalos, lendületes programról – a sportolók fesztiváljáról –van szó.
Waldorf-iskola szerveződik Zalában
oktató

Waldorf-iskola szerveződik Zalában

A következő hónapokban is folytatódik a Waldorf-iskolát népszerűsítő előadás-sorozat. A szervezők szándéka az, hogy szeptembertől Zala megyében elindulhasson a Waldorf-pedagógián alapuló képzés.
Koncertdömping a PopUpban
hanghatás

Koncertdömping a PopUpban

A zenekedvelők a következő hónapokban is igazi csemegékre lelhetnek a PopUp Caféban. Nagy Johanna, a Keresztury VMK közművelődési szakembere érdeklődésünkre elmondta: februártól április közepéig hat koncertet szerveznek a kávéházba.
A Matula kunyhót is felújítják
zöld

A Matula kunyhót is felújítják

Csaknem egymilliárd forintból, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság eddigi legnagyobb beruházásaként épül látogatóközpont a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán, ahol felújítják Fekete István Emlékhelyet és a Matula-kunyhót is.
Kultúra napi vetélkedő Nemessándorházán
kultúra

Kultúra napi vetélkedő Nemessándorházán

A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepi műsort műveltségi vetélkedővel Nemessándorháza önkormányzata valamint a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület. A rendezvényen hét település képviseltette magát a házigazda községgel együtt.
Pacsa bizakodva tekint a 2017-es esztendőre
közélet

Pacsa bizakodva tekint a 2017-es esztendőre

Nem minden a körülményeken múlik, sokkal inkább azon, miként élünk mi magunk az adott lehetőségekkel – hangsúlyozta Kelemen Tamás, Pacsa polgármestere újévi köszöntőjében. A megye tizedik városában immár harmadik alkalommal tartották meg az újévi fogadást, melyen a helyi képviselő-testület és civil szervezetek tagjai és vállalkozások vezetői mellett Közép-Zala településeinek polgármesterei is részt vettek.
Kerékpárúton a Mura régiójában
zöld

Kerékpárúton a Mura régiójában

Nagykanizsa és a Mura-parti települések között összesen 38 kilométernyi kerékpárutat jelölnek ki, illetve építenek a Mura-program keretében, nagyobbrészt európai uniós forrásokból - közölte a program miniszteri biztosa pénteki, nagykanizsai sajtótájékoztatóján.
Gépeltérítés és medvehagyma-túra
kultúra

Gépeltérítés és medvehagyma-túra

Hol van a Mária-kút, mi volt régen a Parkerdő helyén és mi köze van Andráshidának egy fegyveres repülőgép-eltérítéshez? A napokban jelent meg a város első írásos említésének 770. évfordulójára a Zalaegerszegi Tourinform Iroda legújabb kiadványa, a Különleges Zalaegerszeg – Városrészi kalandozások című kötet, melyet Tódor Tamás, az iroda munkatársa írt és szerkesztett.
A jövő önvezető autója mosolygós
kortárs

A jövő önvezető autója mosolygós

„Tervezd meg a jövőd” címmel hirdetett rajzpályázatot a zalaegerszegi Autóipari Próbapálya Zala Kft. a város óvodásai és iskolásai számára. Milyen is lesz majd a járműipari tesztpálya? – a beküldött rajzok számát tekintve igencsak sokféle.
Igényes képeskönyvben
egyszervolt

Igényes képeskönyvben

Zalaapáti értékeiről képeskönyvet jelentetett meg a település önkormányzata, valamint annak tartalmát összeállító Helyi Értéktár Bizottság. A számtalan fotóval illusztrált igényes kötetet sajtótájékoztató keretében mutatták be a közelmúltban.
Tovább szépül a Mindszenty-iskola
oktató

Tovább szépül a Mindszenty-iskola

Felújítják a kollégiumot, a sportpályát, az informatikai termeket és új közösségi teret is létesítenek Zalaegerszeg legrégebbi oktatási komplexumában, a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, ahol 498 millió forintos infrastrukturális korszerűsítés veszi kezdetét.
Az EuroSkills dobogóján
oktató

Az EuroSkills dobogóján

A keszthelyi Asbóth Sándor szakképző iskola dobogós eredménnyel került be a tavaly lezajlott EuroSkills tanulmányi verseny történetébe.
Folytatódnak a Pszicho estek
életmódi

Folytatódnak a Pszicho estek

Idén is folytatódik az Egerszegi Pszicho Estek rendezvénysorozat, melynek a landorhegyi PopUp Café ad otthont. Nagy Réka klinikai szakpszichológus, a beszélgetések moderátora érdeklődésünkre elmondta, hogy a következő hónapokban három izgalmas témával várják majd a közönséget.
Írásról, nyelvről, bölcsészekről
nézőpont

Írásról, nyelvről, bölcsészekről

Kiállítást nyitott meg a Gönczi Galériában, majd a szomszédos kávéházban beszélt irodalomról, Kelet-közép európai kultúráról és még sok minden másról. Spiró György Kossuth-díjas író a magyar kultúra napja alkalmából érkezett Zalaegerszegre január 20-án.
Filmes múzeum Keszthelyen?
civil

Filmes múzeum Keszthelyen?

Tavaly nyáron alakult meg Keszthelyen a Magyar Film és Média Történeti Egyesület, melynek célja, hogy felkutassa, begyűjtse, rendszerezze és kiállítsa az analóg filmkészítéssel kapcsolatos eszközöket és dokumentumokat egy Keszthelyen megnyitandó múzeumban.
54 milliárd digitalizációra
gazdaság

54 milliárd digitalizációra

A kormány összesen 54 milliárd forint keretösszegű támogatással segíti a hazai vállalkozások digitalizációját. legyen szó ipari termelésről, kereskedelemről vagy szolgáltató ágazatokról. A pályázatokat március 8-ától lehet beadni.
Programkavalkád a 770. évfordulóra
közélet

Programkavalkád a 770. évfordulóra

Zalaegerszeg idén ünnepli első írásos említésének 770. évfordulóját. A jeles alkalom méltó megünnepléséhez egész évben különféle programokkal készül a város, melynek részleteiről Balaicz Zoltán polgármester tartott sajtótájékoztatót a Díszteremben.