Vezető hírek
Folytatódnak a Pszicho estek
Február 15-én 18 órától Párkapcsolat és az idő címmel Kozma-Vízkeleti Dániel család –és párterapeutával lesz beszélgetés. Nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mi a stabil párkapcsolat titka, hanem az önértékelési problémák is szóba kerülnek, hiszen a terapeutának ez az egyik szakterülete.
Március 23-án este prof. dr. Kiss Enikő, a PTE Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője lesz a vendég, aki a lelki és a családi harmóniáról és a „mindfulness” meditáció pozitív hatásairól beszél majd. Április 19-én pedig Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, hospice –és gyásztanácsadó érkezik az estre, aki Veszteségek a családban címmel a gyászról és a halálesetek feldolgozásáról beszélget Nagy Rékával.
A soron következő Pszicho estek egy pályázatnak köszönhetően ingyenesek lesznek. Az Esély Európára Egyesület ugyanis forrást nyert az „Egyre nő az esély” című projektre, melyben nyolc partnerszervezet vesz részt. Köztük a Pszicho esteknek helyet adó Keresztury VMK is. A rendezvényre ugyanakkor – az ülőhelyek korlátozott száma miatt – előzetes regisztráció és asztalfoglalás szükséges.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10