Vezető hírek
Fotóz, miközben kíméletesen diagnosztizál
Dr. Halász Gabriella főigazgató a sajtótájékoztatón elmondta, tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztár döntött arról, hogy hétmillió forinttal támogatja ezt a diagnosztikai módszert, mellyel évente 60 kapszula felhasználásával 60 vizsgálatot végezhetnek el 30 járó-, valamint 30 fekvőbetegnél. Mint fogalmazott, ezen eljárás bevezetése illeszkedik a 2015-ben elhatározott koncepcióba, miszerint hogy fejleszteni illetve bővíteni kell a betegeket kevésbé terhelő minimális beavatkozások körét a zalaegerszegi kórházban. A már alkalmazott eljárások között megemlítette a laparoszkópos méheltávolítást, a hasonló módszerrel végzett lépeltávolítást és vastagbélműtéteket, továbbá a nyitott szívsövény katéteres zárását. Idén újabb lehetőségként kapszula-endoszkópos vékonybélvizsgálatot vezethettek be. A fájdalommentes diagnosztikai módszerrel a vékonybélben fellépő vérzéseket tudják nagy pontossággal lokalizálni.
Kapszula endoszkópia a zalaegerszegi kórházban
Dr. Halász Gabriella, dr. Gasztonyi Beáta és dr. Herr Gyula a sajtótájékoztatón.
A gyomor-bélrendszeri vérzés évente százezer emberből százat érint Magyarországon – tájékoztatott dr. Gasztonyi Beáta. Az esetek öt-hét százalékának ismeretlen az eredete, gyakorta a vashiányos vérszegénység utal rá, vagy szabad szemmel is látható. Ilyenkor tükrözésekkel, CT- vagy MR-vizsgálattal igyekeznek megtalálni a vérzés helyét, a vékonybelet azonban eddig csak speciális endoszkóppal, vagy altatásos műtéttel tudták vizsgálni.
A kapszula endoszkópia során egy miniatűr (körülbelül egy vitamintabletta-méretű), 170 fokos látószögű, digitális kamerát juttatnak az emésztőrendszerbe. A beteg által lenyelt kapszula a természetes bélmozgás segítségével halad végig a tápcsatornán, majd a széklettel együtt távozik a szervezetből.
Dr. Herr Gyula belgyógyász hozzátette: kapszula 8–12 óra alatt ér a vastagbélbe, miközben másodpercenként 3-4 nagyfelbontású képet készít. A beteg hasára rögzített elektródákon keresztül jutnak el a képek a vevőegységen át az adatokat feldolgozó számítógépbe. A felvételek akár valós időben is megtekinthetők, elemezhetők. Hangsúlyozta, a vizsgálat előtt fontos a korrekt, jó előkészítés, melyben együttműködést várnak el a betegektől. A leletező orvosnak mintegy 130 ezer felvételből kell felállítani a diagnózist, ami 1-2 napot is igénybe vehet.
A kapszula endoszkópos vizsgálatot 2000-ben vezették be a világban, Magyarországon először Győrben alkalmazták. A vizsgálat az ismeretlen eredetű tápcsatornai vérzés okának felderítésére javasolt, ha a vérzés helyét gyomor- vagy vastagbéltükrözéssel nem sikerült tisztázni. Az eljárás fényt deríthet fekélyre, daganatra, polipra vagy más elváltozásra is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
A régészek munkáját is segítheti a mesterséges intelligenciaJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaFiatalok és a múzeum: megszólítani a "nem látogatókat"Gábriel Józsefre emlékeztek a csácsi iskolábanSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólPlüssmackókból nyílt kiállítás ZalaegerszegenKönyvtárosok világnapja a Deák-könyvtárbanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitGöcseji tavaszköszöntő a skanzenbenSzentmihályi Imre előtt tiszteleg a Zalai Múzeum 27. száma top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről