Vezető hírek
Két zalaegerszegi sportegyesületet támogat a Széchenyi Egyetem
A bejelentésen Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket és gratulált a feleknek a megállapodáshoz. A Széchenyi Egyetemmel kapcsolatban kiemelte, hogy stratégiai partnerként a felsőoktatási és kutatási területen számos közös projekt indult el az elmúlt időszakban, ami a város és az egyetem érdekeit szolgálja.
Széchenyi István Egyetem részéról dr. Kovács Zsolt elnökhelyettes beszélt az intézmény startégiájáról. Kiemelte, hogy a náluk tanuló hallgatók jelentős része ebből a térségből érkezik Győrbe. A dinamikus fejlődés egyik újabb lépcsőfoka, hogy ne csak Győrben, hanem Zalaegerszegen is ismertebbé váljanak. Mivel Zalaegerszegen a sport az egyik legnépszerűbb közeg, így ezen keresztül szeretnék elérni az embereket. A győri egyetem rektora Prof. dr. Friedler Ferenc elmondta, hogy a régióval együtt szeretnének fejlődni. Hozzátette, hogy a sport olyan tudást és motivációt ad a hallgatóiknak, ami az intézmény sikerességét erősíti.
A vívók részéről Darabos Géza, a klub elnöke köszönte meg a támogatást és elmondta, hogy ez az összeg a tervezhetőséget biztosítja számukra és segít abban, hogy az olimpiai ciklushoz igazítsák a felkészülésüket. Török Róbert, a ZTE KK ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy a sport és az oktatás olyan terület, ami felelős fiatalokat nevel a társadalomnak.
Az Uni Pro Sport Kft. révén a Széchenyi Egyetemmel kötött megállapodást az egyetem képviselői és a klubok vezetői látták el kézjegyükkel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10