Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

gazdaság
5G sebességre kapcsol Zalaegerszeg
A 40 milliárdos beruházással épülő járműipari tesztpályához és a 170 milliárd forintból megvalósuló R76-os okos gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan Magyarországon belül Zalaegerszegen hozzák létre az ötödik generációs mobilhálózat (5G) tesztkörnyezetét. Az erről szóló együttműködési megállapodást a Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia első napján, június elsején írták alá az érintett felek a zalai megyeszékhelyen.

gazdaság
Világszínvonalú cég szaktudásával épül a zalaegerszegi tesztpálya
Világszínvonalú létesítmény valósul meg Magyarországon azzal, hogy egy 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező, az önvezető autók fejlesztése területén is a világelsők közé tartozó cég szaktudásával épül fel a zalaegerszegi tesztpálya - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, a tesztpálya tervezési feladatairól szóló szerződés aláírásának alakalmából.
A Huawei részt vállalna a zalaegerszegi tesztpálya építésében
A Huawei Technologies Hungary Kft. szívesen bekapcsolódna a tervezett zalaegerszegi járműipari tesztpálya építésébe - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a közelmúltban az MTI-vel, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten tárgyalt a cég vezérigazgatójával, Cseng Vej-fenggel.

gazdaság
A hazai nagyvállalatok versenyképességéért
A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 88 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesül a Ganzeg Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft. – jelentette be Varga Mihály a Ganz Holding zalaegerszegi gyárában tett látogatása során.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Október 23. nemzeti ünnep (18), Volánbusz Zrt. (19), Egyed Péter ügyvezető (1), Gébárti tó és Strandfürdő (6), Új buszok (2), ZTE FC (9), Kiss Bódog Zoltán (5), Mihály Péter (7), Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor alapítója (1), Jáki Kardvirágos Erdő (1), Templomfelújítás (3), FLAVIUS NAP HÉVÍZ (2), torokcsakra (1), Sáringer-Kenyeres Marcell biológus (1), Vargáné Bérczes Bernadett igazgató (1), Tűzvédelem (6), Huawei (1), Zalaegerszeg Díszterme (5), Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Díszterme (2), Vállus (4)