Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia

közélet
Mobil konferencia: Tombolából adomány
A harmadik alkalommal megrendezett MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállításon és Konferencián jótékonysági akciót is hirdettek a szervezők. Ezen 300 ezer forint gyűlt össze, amit a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház I. belgyógyászat és infektológia osztályának ajánlották fel. Az adományt sajtótájékoztatón adták át.

gazdaság
Milyen lesz a jövő autója?
Ha el akarjuk érni, hogy az egyre növekvő népesség a világban valóban mobil maradjon, a lehetőségeket kell találni arra, hogy az egyébként limitált struktúrával rendelkező földgolyókon jobban tudjunk közlekedni – fogalmazott az innovációs és technológiai miniszter a III. Országos Mobil Járműipari, Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia megnyitóján. A kétnapos rendezvénynek ezúttal a ZalaZONE járműipari tesztpálya adott helyet, Zalaegerszegen.

gazdaság
5G sebességre kapcsol Zalaegerszeg
A 40 milliárdos beruházással épülő járműipari tesztpályához és a 170 milliárd forintból megvalósuló R76-os okos gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan Magyarországon belül Zalaegerszegen hozzák létre az ötödik generációs mobilhálózat (5G) tesztkörnyezetét. Az erről szóló együttműködési megállapodást a Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia első napján, június elsején írták alá az érintett felek a zalai megyeszékhelyen.

gazdaság
A jövő autója és hálózata
Az ötödik generációs (5G) mobil távközlési hálózati technológia tesztvárosa lesz Zalaegerszeg annak az együttműködési megállapodásnak köszönhetően, melyet június elsején írnak alá a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban megrendezendő kétnapos Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállításon és Konferencián.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Péliföldszentkereszt (1), Zalakarosi Fürdő (32), Color-Park (1), Pozsik Lajos tanár (3), SütiVarázs Kreatív Gyermektábor (1), Bokor Norbert csontkovács (1), MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ (14), Ítélet (2), Szent Miklós temető, kopjafa (1), Klebelsberg Központ (1), karácsonyfa (1), magyar rekord (1), József Attila Művelődési Ház és Könyvtár Gyenesdiás (4), Murakeresztúri művelődési ház (3), Szörfös (1), Költségvetés (9), Múltidézés (1), Gál Lajos polgármester (9), Zala Megyei Főügyészség (6), millennium (2)