Pozsik Lajos tanár
zöld
Sziva Ferenc emléktúra Botfán, a természet szeretetéért
Nem kell biológussá válni, de minél többet legyünk a természetben! Ezekkel a szavakkal indult az egykor Botfán élő néhai madarász, Sziva Ferenc emlékére rendezett túra, melyre immár harmadik alkalommal került sor. A programot a településrészi önkormányzat és az Összefogás Botfáért Egyesület a polgárőrök közreműködésével, a családtagok részvételével szervezete meg.

oktató
Festetics 200 konferencia a Kölcseyben
Projektbemutató konferenciát rendeztek a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói Festetics Imre gróf munkásságához kapcsolódóan. Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk éppen 200 évvel ezelőtt (1819-ben) jelent meg Brünnben Festetics „A beltenyésztésről” című cikke, mellyel korát jócskán megelőzve letette a genetika alapjait.

oktató
Festetics Imre után kutatnak a kölcseysek
A „genetikus gróf”, vagyis Festetics Imre életének és munkásságának nyomába eredtek a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai egy több hónapon át tartó projekt keretében. Akik a név hallatán a keszthelyi Festetics-családra asszociálnak, nem tévednek sokat, hiszen Festetics György testvéréről van szó.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Budaörsi Latinovits Színház (1), Tislér István igazgató (2), Buszközlekedés (5), Techtogether (2), Rekortán többfunkciós sportpálya (1), Kárpát-medencei Szentlászló nevű települések 22. találkozója (1), Májusfa (12), Pannon Egyetem Georgikon Kar (3), Kézikönyv (1), Klíma- és természetvédelmi akcióterv (3), Müller Imre (1), Oktatás (182), Raklapfestés (1), LED-csereprogram (6), Szilvágy (3), Czajlik Zoltán tanszékvezető docens (1), Zalaszentgrót Vasútállomás (3), Búslakpusztai hulladéklerakó (2), Csordás Róbert iskolaigazgató (3), deepWORK (2)