Vezető hírek

életmódi
Turisztikai börzékről és online marketingről
Idén a Zalaegerszegi Tourinform Iroda is képviseltette magát a Székesfehérvári Utazás Kiállításon. Az országos turisztikai börze immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre. Elsősorban dunántúli idegenforgalmi szervezetek, szálláshelyek mutatkoztak be, de Szegedről és Szolnokról is voltak résztvevők.

kultúra
Új eszközpark a keszthelyi könyvtárban
A Széchenyi 2020 program keretében új közösségi térrel és eszközparkkal bővült a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár, amelyik egy tavalyelőtt startolt uniós pályázati projekt révén 48,6 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásban részesült nemrégiben. A készre jelentett infrastruktúra-fejlesztés egy teljes körű szolgáltatásfejlesztés alapját képezi -tudtuk meg.

oktató
Együttműködés a parasportolókért
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (PTE ETK) Zalaegerszegi Képzési Központja és a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség (MSOSZ) együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a jövőben közös erővel támogassák a fogyatékkal élő emberek életminőségének és egészségének fejlesztését, valamint sportolási lehetőségeik biztosításában közreműködő szakemberek minél magasabb színvonalú felkészítését.

köztér
Ingyenes wifi a belvárosban
Elindult Zalaegerszeg belvárosában a free wifi szolgáltatás, amely mintegy egy kilométeres átmérőjű körben biztosít ingyenes internet-elérhetőséget közterületen, a polgármesteri hivataltól északra, érintve többek között a Deák teret, az autóbusz-állomást és a sportcsarnok környékét. A Zalaegerszeg turisztikai vonzerejének növelése a Smart City eszközrendszerével című TOP-projekt keretében megvalósult beruházást sajtótájékoztató keretében mutatták be.

kortárs
A tűzzománc kémiája és boszorkánysága
Az iparművészet szerint képzőművészet, a képzőművészet számára pedig sokszor inkább iparművészeti kategória. Szóval a tűzzománc amolyan határterületet jelent az alkotóművészetben. Nagy Szilvia fekete-fehér faliképei pedig magának a műfajnak a határait is feszegetik kissé, hiszen a tűzzománcról leginkább valami színes dolog jut eszünkbe.

olvass!
Szépirodalmi válogatás a jubileumra
A gimnázium 125. évfordulójához kapcsolódóan mutatták be A Föld és ég – Válogatás egykori zrínyis diákok szépirodalmi műveiből című kötetet. A kiadvány a Zrínyis Füzetek sorozat 4. számaként jelent meg.

egyszervolt
Közösségi élet, kisvárosi értelmiség
Céhek, kaszinók, egyletek és más társadalmi szervezetek; a török kortól, nagyjából az 1990-es évek közepéig. Egy TOP pályázatnak (helyi identitás és kohézió megteremtése Zalaegerszegen) köszönthetően feltárásra került a város közösségi életének története.

közélet
Közös fenntartásban a színházak
Amennyiben önkormányzat a saját fenntartásában működő színház részére a működéshez szükséges forrásokat teljes körűen nem tudja biztosítani, az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő – a múlt év decemberében elfogadott „színháztörvény” rendelkezik így.

közélet
Márciusban Mindszenty-központ alapkőletétel
Elfogadta a város közgyűlése a 2020 évi költségvetési rendeletet. Balaicz Zoltán polgármester a részletekről szólva jelezte: 2019-ben a kezdő költségvetési főösszeg 43 milliárd forint volt, ez december végére 54,3 milliárdra emelkedett. Az év végén 35 millió forintot nyert az önkormányzat a Virtuális Valóság programhoz az Innovációs és Tehnológiai Minisztérium pályázatán.

oktató
Régészetből első
Első helyezést ért el a Pázmány Bölcs-Ész tanulmányi versenyen Bedő István, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 12. osztályos tanulója. A vetélkedő – melyet első alkalommal rendezett meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara – kifejezetten régészeti témákra koncentrált. A zalaegerszegi diák sikere azért is érdekes, mert ez nem egy iskolák közötti, amolyan hagyományos történelmi verseny volt, hanem egyénileg pályázhattak rá 9-12. évfolyamos tanulók.

közélet
Új fényben a Kvártélyház
Befejeződött a Kvártélyház, és a hozzá szervesen kapcsolódó levéltári épület felújítása. A részletekről fénypróbával egybekötött sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés.

zöld
Biztonságosabb, egészségesebb ivóvíz
Új háromlépcsős víztisztítási technológiát alakít ki a Zalavíz Zrt. a keleti vízbázison a KEHOP által támogatott négymilliárd forintos beruházás keretében. A közműfejlesztés Zalaegerszeg északi, keleti és déli részét, valamint Bocfölde, Sárhida, Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc, Alibánfa településeket érinti.

közélet
Sajtófotó tizedszer
Tizedik alkalommal nyílt meg a Hevesi Sándor Színház galériájában a Sajtófotó kiállítás, melyen mintegy 120 felvétel mutatja be a 2019-es év legemlékezetesebb, vagy legjobban sikerült pillanatait.
életmódi
Fókuszban a demencia
Az egészségügyi alapellátás hatékonyságát javítandó indult a „Fókuszban az egészség” előadássorozat, mely programjaival több generációt is megcéloz. Legutóbb a demenciáról beszélt Gaál Boglárka családterapeuta.

köztér
Szennyvíz-rekonstrukció a lakótömbökben
Megkezdődött az Arany János utca 69. és 71. szám alatti, valamint a Jókai 51. számú társasházakhoz vezető szennyvízrendszer felújítása Zalaegerszegen. Ez a beruházás első üteme a Mikes Kelemen, az Arany János, a Dózsa utca és Platán sor határolta lakóházak teljes közmű-rekonstrukciójának.

egyszervolt
A zalaegerszegi vásárteret ábrázolja egy 1845-ös dagerrotípia
Egy 1845-ből származó, az egykori zalaegerszegi piacteret ábrázoló dagerrotípia került elő tavaly ősszel a Francia Fotográfiai Társaság gyűjteményéből, Fisli Éva (a Magyar Nemzeti Múzeum történésze és Történeti Fényképtárának munkatársa) kutatásai közben.

kultúra
Emlékkötet Kapiller Imrének
Meglepetéskötetnek készült, de a sors közbeszólt, így emlékkötet lett az a most megjelent kiadvány, melyben kollégái tisztelegnek Kapiller Imre előtt. Az MNL Zala Megyei Levéltárának munkatársa 65 éves korában hunyt el váratlanul, 2018 őszén.

oktató
A BGE zalaegerszegi karát választottuk!
Örömteli, hogy egyre több diák választja karunkat a zalaegerszegi és a környező középiskolákból - vezette be a beszélgetést dr. Gubán Miklós, a BGE GKZ dékánja. Ez köszönhető annak is, hogy a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően kibővítettük a képzési portfóliónkat, így a több éves múltra visszatekintő pénzügy- és számvitel szak mellett a gazdálkodási- és menedzsment, valamint a gazdaságinformatikus alapképzési szak is elérhető a diákok számára.

egyszervolt
19. századi gyógyszeres tégelyek a városházán
Talán már a járványügyi helyzet ihlette, de lehet, hogy csak a véletlen, hogy a Göcseji Múzeum „A hónap műtárgya” című programsorozatának keretében, két 19. századi gyógyszeres tégely került ki a polgármesteri hivatal aulájának vitrinjébe. Igaz egyik növény sem lenne alkalmas influenza, vagy ne adj’ isten koronavírus-fertőzés gyógyítására.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Orgona Kávézó (3), Agárfuttatás (1), Bérces Edit ultramaratoni futó, világcsúcstartó, világ- és Európa-bajnok (8), Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (2), Idősek karácsonya (2), Verebes István (2), Ossián (5), Komplex rehabilitációs részleg (2), Óvóhely (1), CSALÁDI JÁTSZÓ-TÁNCHÁZ (3), Magasépítés (5), Varga Miklós ügyvezető igazgatóhelyettes (1), Egészségvédelem (19), Pannónia Felsőoktatásért Díj (1), Captain Hook Pub (1), Keszthelyi Retro Fesztivál (2), Újságosbolt (1), Nagykutas (7), Vállalkozói érdekképviselet (1), Rendőrségi (11)