Vezető hírek
Szépirodalmi válogatás a jubileumra
A Deák-könyvtárban rendezett ünnepélyes bemutatón Karáth Anita, a Zrínyi-gimnázium tanára köszöntötte az egybegyűlteket, a város részéről pedig Bali Zoltán alpolgármester fejezte ki örömét az iskola évfordulója, és a most megjelent kiadvány kapcsán.
Megjelent a volt zrínyis diákok kötete
Mint fogalmazott: bár a „Zrínyiről” elsősorban a matek, a fizika és a tanulmányi versenyeken elért jó eredmények jutnak az emberek eszébe, a mostani köteten is jól látszik, hogy az iskolában az irodalmi, művészeti képzés is magas szintű.
Karáth Anita tanár, Vajda Istvánné, az iskola egykori pedagógusa és Horváth Attila, a gimnázium igazgatója
A szépirodalmi füzetet Vajda Istvánné, a gimnázium nyugalmazott tanára ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Elhangzott: a könyvbe huszonegy szerző alkotása került (főleg versek, mesék, novellák), mégpedig kronológiai sorrendben. Az első olvasmány Keresztury Dezső – mint hajdani diák – Ifjúság című verse, az utolsó pedig a legfiatalabb szerző, Lukács Izabella írása. De, a kötet szerzői között találjuk többek között Péntek Imrét, D. Bencze Erzsébetet, Turbuly Lillát, Tóth Imrét, Z. Lukács Sándort, Karáth Anitát és Bajnóczy Zoltánt is.
A friss kiadványból az iskola Szépirodalmi Műhelyének tagjai olvastak fel részleteket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10