Orgona Kávézó

népies
Kézművesek Háza és népi dizájn
1975 óta él Zalaegerszegen, de talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk: nyüzsög. Főleg a Gébárti-tó partján, hiszen nevéhez kötődik a Kézművesek Háza és a hozzá szervesen kapcsolódó Zala Megyei Népművészeti Egyesület életre hívása.

kortárs
Reflex, nyári színház, szabadságvágy
A Művészbejáró az Orgonában rendezvénysorozat legutóbbi vendége dr. Merő Béla rendező volt. Zalaegerszeg híres amatőr színi társulatának, a Reflex Színpadnak az alapítóját talán annyira nem is kell bemutatni a helyi közönségnek, hiszen neve sokáig összeforrt az itteni színházi élettel.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Európa tér (3), Farsangi Bál (15), Dr. Halász Gabriella főigazgató (35), Tizenegyesrúgó Bajnokság (2), Horváth Róbert, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke (4), Pácsonyi Imre alelnök (11), Mesterségek napja (3), Dr. Vereckei Csaba Iván rendőrfőkapitány (2), ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR (2), Kertmozi Zalakaros (3), Lenti Parkerdő, Vadvirág tanösvény (1), Bűnmegelőzés (12), balett (7), PICi filmek projekt (1), Skill-labor (1), Zalaegerszeg Vizslapark (3), Street Food Weekend (7), Disznótoros és kolbásztöltő verseny (5), Nguyen Thanh Tuan, a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövete (1), Dancs Jenő ápolási igazgató (3)