Vezető hírek
A tárgyalkotó közösségeket erősítik
Megállapodás a Göcseji Tudásközpont és a Nemzeti Művelődési Intézet között
Matyasovszky Margit, az NMI vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: már több mint egy éve együttműködő partnerei a Göcseji Tudásközpontnak, ezt most írott formába öntik. A cél az, hogy egyesítsék erőiket, és a népi kézművesség támogatása mellett népszerűsítsék az amatőr alkotóművészetet is. Legyen szó fotográfiáról, festészetről, szobrászatról, vagy más művészeti tevékenységről. A jövőben a két intézmény rendszeresen tapasztalatot cserél egymással és eljárnak egymás rendezvényeire – hangzott el.
Matyasovszky Margit és Sümeginé Horváth Anita
Az együttműködés egyik fontos mérföldköve volt az elmúlt időszakban a Nemzeti Művelődési Intézet által 2020-ban életre hívott, megyei szinten működő ASzakkör foglalkozássorozat, melyhez a Göcseji Tudásközpont is csatlakozott. A kezdeményezés célja, hogy a Covid alatt tönkrement közösségi életet újjáélesszék.
A Tudásközpont igazgatója, Sümeginé Horváth Anita elmondta: az elmúlt hónapokban a Nemzeti Művelődési Intézet ASzakkör foglalkozásaiból nyolc szakkörnek adtak helyet a piactéri intézményben. A szakkörök szervezését három egyesület – a Göcseji Kézműves Egyesület, a Pro Zalaegerszeg Kulturális Egyesület és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület – nyerte el. Összesen 20-20 foglalkozást tartanak a Tudásközpontban, változatos témák mentén. Csipkeverés, tojásfestés, bútorfestés, kosárfonás, mézeskalács-készítés, nemezelés, csuhéfonás és kötés gyönggyel egyaránt szerepelt a repertoárban.
Munkában a csipkeverők
A visszajelzések nagyon jók, sokan látogatták és látogatják most is a szakköröket. Az eszközöket és a tananyagot az NMI biztosította, a Tudásközpont pedig a helyszínt és a mentort adta a programokhoz. Az igazgató hozzátette: a megállapodás szerint az eszközöket tovább használhatják, amire szükség is van, mert a hivatalos szakkörök végeztével is sokan jönnek kézműveskedni. A Tudásközpont a nagy érdeklődésre való tekintettel egy-egy témában saját szakköröket is indított, folytatva a foglalkozásokat.
Örülnek, hogy a tárgyalkotó közösségek éltek az ASzakkör adta lehetőséggel, és azon túl is szívesen jönnek az intézménybe, ahol már igazi közösségi élet alakult ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről