Felszentelés

közélet
Lélekharang-szentelés és útavatás
Nemessándorházán hármas ünnepet rendeztek augusztus 19-én, az államalapítás előnapján. A temetőben felszentelték a lélekharangot, majd a felújított faluközpont emlékparkjában megemlékezést tartottak az államalapító Szent István király és az új kenyér tiszteletére. Tették mindezt a településről elszármazottak körében.

közélet
Felújították és újraszentelték
Renoválták a bödei-zalaszentmihályfai Szent Mihály templomot, melynek 8 millió forintos költségét fele-fele arányban a Nemzeti Kulturális Alap valamint a Szombathelyi Egyházmegye finanszírozta. A megújult, idén 800 éves templomot Székely János megyéspüspök szentelte fel. Az ünnepi alkalmat ezen jeles évforduló adta, hiszen az Árpád-kori templom építését 1220 körülire becsülik.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Avatás (25), Tavaszi Rajzfilmnap (1), Képzőművészet (21), hangszerkiállítás (1), ÉDEN Szabadidő Ház -Zalaegerszeg, Kinizsi u. 93. (3), kézműves játszóház (73), Földönjáró toronyóra (2), Rózsák Szalon (4), Göcsej Harci Túra (1), Karate eszközcsomag (1), VADÁSZKUTYÁK ÉS EGYÉB EBEK FELVONULÁSA ÉS BEMUTATÓJA (2), Kerekítő Bábos Torna (2), Volt egyszer egy Reflex Színpad (6), Pálinkafesztivál (2), Disznótoros (3), Sopron (1), Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója (1), kucsmagombák (1), Főzőtanfolyam (4), Óvoda (16)