Volt egyszer egy Reflex Színpad

olvass!
Merő Béla színházi törekvései
„Színházi törekvések Zalában” címmel jelent meg dr. Merő Béla rendező, a Reflex Színpad és a Hevesi Sándor Színház alapítóján legújabb kötete.

nézőpont
A szövegfelmondás helyett a test megmozgatása volt a cél
A szocialista korszak hivatalos- és amatőr színházainak alapvető különbségeire világított rá egy közelmúltbeli konferencián dr. Merő Béla rendező, az egykori Reflex színpad alapítója (jelenleg a Békéscsabai Jókai Színház rendezője).

kortárs
Reflex, nyári színház, szabadságvágy
A Művészbejáró az Orgonában rendezvénysorozat legutóbbi vendége dr. Merő Béla rendező volt. Zalaegerszeg híres amatőr színi társulatának, a Reflex Színpadnak az alapítóját talán annyira nem is kell bemutatni a helyi közönségnek, hiszen neve sokáig összeforrt az itteni színházi élettel.

Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Volt egyszer egy… Reflex Színpad címmel kiállítással, és előadással is készültek a legendás zalaegerszegi amatőr színház társulatának egykori tagjai. A kiállítás a Keresztury VMK-ban tekinthető meg.

pódium
Ismét színpadon a Reflex
Volt egyszer egy… Reflex Színpad címmel kiállítással, és előadással is készültek a legendás zalaegerszegi amatőr színház társulatának egykori tagjai. A Keresztury VMK-ban rendezett esten szinte mindenki megjelent, aki annak idején valamilyen formában kötődött a csapathoz.

pódium
Reflexesnek lenni életforma volt
Egy szubjektív, ám lényegre törő kötetbe foglalta össze dr. Merő Béla rendező, alapító a zalaegerszegi Reflex Színpad történetét. Az amatőr társulat 1970-től egészen a rendszerváltozásig működött, és meghatározó eleme volt a város kulturális életének. Annál is inkább, mert 1983-ig nem volt állandó színház a városban.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Út- és közműépítés (11), megelőzés (4), Felhő Campus (1), Pannon Városok Szövetsége (1), Európai Madármegfigyelő Napok (1), Egregy (10), Gyenesdiás - Caravan Kemping (3), futóverseny (67), Sármellék (5), Diákmunka (2), Nemesapáti (1), BABOSDÖBRÉTE (3), BalatonBike365 (1), Griff Bábszínház (141), Nyitott Szemmel előadássorozat (12), Molnár Flóra úszó (1), Zalakaros új rendezvény- és látogatóközpont (2), Elemzés (5), Mészáros T. László (4), Horváth László rendőr őrnagy (2)