Vezető hírek
Merő Béla színházi törekvései
Újabb kötete jelent meg a rendezőnek
A könyvet – mely a Pannon Írók Egyesületének kiadásában jelent meg – a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be a napokban. A résztvevőket Tóth Renáta könyvtárigazgató, a kiadó nevében pedig Bubits Tünde, a Pannon Tükör főszerkesztője köszöntötte. Merő Bélával Arany Horváth Zsuzsa újságíró beszélgetett a könyvben olvasható – és a szerző életében fontos szerepet játszó – színházi törekvésekről. De a rendező egy-egy darab kapcsán felmerült koncepciói, rendezési elvei is szóba kerültek.
Tóth Renáta, Merő Béla és Arany Horváth Zsuzsa
A könyvben öt olyan zalai kísérletről, színházi törekvésről olvashatunk, ami Merő Béla nevéhez kötődik. Ilyen a zalaszentgróti nemzetközi színjátszó- és rendezői tábor, mely több mint harminc évig működött, vagy az egervári és zalaegerszegi nyári színházak (1980-1984 és 1992-2011) tevékenysége. Emellett külön fejezet tárgyalja egy színházi nevelési központ kialakításának körvonalait, a zalaegerszegi nyílt fórumot (mely írók és színházi szakemberek együttműködését segítette elő), valamint a Griff Bábszínház megalakulásának, majd megmentésének körülményeit. A kötet forráskiadványként is megállja a helyét, hiszen sok fotó, színlap, színházi kritika és egyéb dokumentum került az egyes fejezetekbe.
Merő Béla egész munkássága alatt azt vallotta: a jó színháznak csak egy töredéke a szöveg. A mozgás, a rezonancia és hogy a színész megtalálja-, felfedezze önmagát legalább olyan hangsúlyos. A színháznak, mint térnek az élményére is szükség van, a néző pedig nem lehet passzív befogadó.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10