zalaegerszegi gyermekotthon
A zalaegerszegi gyermekotthon kapta a lecsónap bevételét
Az augusztus végi Landorhegyi Lecsónap jótékonysági főzésén befolyt összeget – 250 ezer forintot – a zalaegerszegi gyermekotthona kapta.

civil
Adomány a zalaegerszegi gyermekotthonnak
Ágyneműket adományozott a Zalaegerszegi Női Szalon a Gyermekvédelmi Központ Zala vármegye székhelyén működő, zalaegerszegi gyermekotthon részére.
Ajándék a Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekeknek
A zalaegerszegi Nyugdíjas Pedagógus Egyesület évek óta látogatja és támogatja a Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekeket, főleg ünnepek alkalmával.

közélet
Jó ügyért kiállni mindig érdemes
Több mint egymillió forint adomány gyűlt össze a ZONE bevásárlóparkban lévő DM drogériaüzlet újranyitásának napján, 16-17 óra között, mely összeget a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaegerszegi Gyermekotthona javára ajánlották fel. A jótékonysági akcióban a Zalakerámia ZTE KK játékosai is részt vettek, a kasszáknál segédkeztek a megvásárolt áruk elpakolásában.

civil
Mosolyt csaltak a gyermekek arcára
A Zalaegerszeg Barátai Egyesület többéves hagyományt folytatva, hetedik alkalommal adott át édességekből álló karácsonyi ajándékcsomagot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége szervezeti egységeiben élő gyermekeknek a Napfény étteremben.

civil
Látásellenőrzés a gyermekotthonban
Második alkalommal látogatott el a Magyar Látszerész Szövetség „Láss, hogy ők is láthassanak!” pilot programjával Zalaegerszegre. Ezúttal a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ gyermekotthonába látogattak el, ahol helyi szemorvosok 37 ott élő gyermek látását ellenőrizték. Szükség esetén (ajándék)szemüveget is felírtak.

közélet
Adomány a landorhegyi gyermekotthonnak
1 millió 50 ezer forint adományt és további 155 ezer forint értékű ajándékcsomagot kapott a landorhegyi gyermekotthon. Tóth Tamás Gábor a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézményvezetője a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben vehette át az adományokat.

közélet
Kamionnal érkezett
Megérkezett a Coop segély kamionja a Zalaegerszegi Gyermekotthonba a magyar kereskedelmi csoport két tonnányi élelmiszeradományával, amellyel 195 állami gondozásban nevelkedő gyermek étkeztetéséhez járul hozzá a megyében.
életmódi
Kutyás foglalkozások a gyermekotthonban
Pályázati támogatásnak köszönhetően bő féléven keresztül tartanak kutyás élményterápiás foglalkozásokat a zalaegerszegi gyermekotthonban az óvodás és kisiskolás korosztálynak a Zalai Kutyabarátok Egyesület tagjai.

közélet
Megújult a Landorhegyi úti gyermekotthon
Közös felelősség az, miként alakul a gyermekotthoni ellátásban részesülő gyerekek jövője – fogalmazott a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság államtitkára a felújított zalaegerszegi gyermekotthon átadásán.

közélet
Élelmiszer-adomány rászoruló gyerekeknek
Három raklap tartós élelmiszerrel érkezett meg a Coop Segély Alapítvány kamionja július 12-én a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Zalaegerszegi Gyermekotthonába. Az adományátadással egybekötött sajtóeseményen a gyerekek verseket, dalokat adtak elő.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szabó Károly kancellár (4), Csapó Mária (1), Tematikus hétvégék, programok a Természet Házában (3), energiatudatosság (6), Utcafesztivál (4), Zalavíz Zrt. (24), láthatóság (1), Sporthorgászati centrum (1), Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (3), Müller Imre (1), Levendula Ház (7), Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület (1), Iskolafejlesztések (5), Mindenki Karácsonya (4), Dr. Filep Bálint elnök (1), Bölcsődék napja (5), szorongás (1), Pannon Kapu Kulturális Egyesület (1), Belügyminisztérium (1), Nemesrádó (2)