Vezető hírek
Bellus Attila lélekképei a színház galériájában
A színművész eredetileg festőművésznek készült
Itt most nem egy újabb előadásról és a hozzá köthető szerepről van szó; a színművészt tényleg festőművészként ismerheti meg a közönség. Az ünnepélyes megnyitón kiderült, Bellus Attila eredetileg (sőt egész életében) festőművész szeretett volna lenni. El is kezdte ezzel kapcsolatos tanulmányait, hiszen a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett, kitanulva a díszítő festő szakmát. Csakhogy a festészet mellett a színészettel is foglalkozni kezdett, és végül mégis inkább színművész lett.
Ahogy Balaicz Zoltán polgármester (a kiállítás támogatója) a megnyitón fogalmazott: nyertünk egy fantasztikus színművészt, ám veszítettünk egy festőművészt. Sokáig ugyanis háttérbe szorult életében a képzőművészet, ám fokozatosan újra felfedezte azt. Most elmondhatja magáról, hogy színész és festő is egyszerre (bár utóbbiból nincs felsőfokú végzettsége).
A kiállítás címe Paul Gauguin azonos című festménye alapján született. A mester képe ugyanis korábban olyan hatással volt Bellus Attilára, hogy ő is megfestette ezzel a címmel a saját verzióját. Majd mivel nem tetszett neki, lefestette feketére, 43 évvel később azonban újra megalkotta a művet. Ez látható a kiállítás promóciós anyagán és a galéria fő helyén is. Bellus Attilát festőként több kérdés foglalkoztatja, a természet szépségén túl a lét kérdései, hogy hol a helyünk a világban, miképp viszonyulunk másokhoz.
Az alkotót köszöntötte Besenczi Árpád színházigazgató, aki elmondta: mindig jó érzés, ha a színházban pereg a kulturális élet és az előadások mellett kiállítások is nyílnak. Az pedig külön öröm, ha társulat egyik tagja mutatja be alkotásait.
Verebes Dóra és Bellus Attila
A tárlatot Bellus Attila gyermekkori barátja, Verebes Dóra festő restaurátor nyitotta meg. Mint fogalmazott: Bellus Attila emberközpontú lélekképeit látjuk. Az alkotónak mindig volt mit festenie és a technikai tudása is megvan ahhoz, hogy festőművész legyen. Tulajdonképpen a színészetet a festészet mellé választotta – hangzott el.
Az esten Takáts Eszter dalszerző, énekes közreműködött. A kiállítás január 11-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről