Vezető hírek
Olasz testvérvárosunk, Gorizia nyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet
Zalaegerszegi delegáció járt Goriziában, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat nyitóünnepségén
Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat goriziai nyitóünnepségén részt vett Balaicz Zoltán polgármester is egy zalaegerszegi delegációval. Mint arról a Facebook-oldalán beszámolt, Gorizia és Zalaegerszeg hivatalos testvérvárosi szerződését 11 évvel ezelőtt, 2014-ben írta alá az akkori két városvezető. (Ettore Romoli polgármester azóta elhunyt.)
Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán
A városok közötti kapcsolat valójában 40 évvel ezelőtt, a néptáncosok közötti barátsággal indult el, mára pedig kiterjed az oktatási intézmények és a fiatalok közötti kapcsolatokra, a kultúrára, a gasztronómiára és a sportra is.
Az Európa Kulturális Fővárosa nyitóünnepségén 200 polgármester mellett jelen volt Sergio Mattarella, Olaszország köztársasági elnöke és Nataša Pirc Musar, Szlovénia köztársasági elnöke is, valamint számos ország és város delegációja.
Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán
A tervek szerint a következő időszakban Zalaegerszeg is kiveszi majd a részét a programokból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10