turizmus

köztér
Fürdő, élménypark, kastélymúzeum kooperál
A Balaton régió három kiemelkedő turisztikai szereplője a Festetics-kastélymúzeumban tartott sajtótájékoztatón jelentette be hosszú távú, stratégiai együttműködését. Fürdő, kastélymúzeum és élménypark kooperál közös marketinggel úgy, hogy a partnerek a vendégeik részére húsz százalékos családi kedvezménykupont adnak, ha a turisták a testvérszolgáltatót is felkeresik.

interjú
Lenti lendületes fejlesztésben
Idén ünneplik Lenti várossá nyilvánításának 40. évfordulóját. A város gazdasági életében jelentős visszaesést okozott a rendszerváltás időszakában a laktanya bezárása, illetve az olajipar fokozatos megszűnése. Mostanság az üdülőhely és a kistérség számára a legfontosabb bevételi forrást egyre nagyobb mértékben az idegenforgalom jelenti. A szlovén, osztrák és horvát határ közelsége komoly gazdasági lehetőségeket rejt: a határok jelképessé válása nyomán megélénkült a kereskedelmi és turisztikai tevékenység a térségben.
interjú
Lenti idén is belehúzott
Lenti III. és IV. számú háziorvosi körzet rendelőinek külső, belső fejlesztésére, átalakítására, korszerűsítésére 58 millió forint támogatást nyert. Megtörtént a belső átépítés, funkcionális átalakítás, akadálymentesítés, a fűtési rendszer korszerűsítése, külső hőszigetelés, nyílászárók cseréje, sor került orvosi és egyéb eszközök cseréjére, újak beszerzésére, a helyiségeket új bútorokkal rendezték be.
közélet
Előremutató tervek Balatongyörökön
Balatongyörökön az időjárás szempontjából a tavasz nagyon kedvezően indult: áprilistól egészen június derekáig nem panaszkodhattak a napfény hiányára. Sok vendégcsalogató programot tartottak.
A vendégszerető Vonyarcvashegy
Vonyarcvashegyen a tavalyinál magasabb idegenforgalmi adóbevétel és strandi bevétel realizálódott. A szezont, a gondos előkészítés miatt könnyen levezényelték, nehézséget legfeljebb csak az időszakos munkaerőhiány okozott.
Zalaegerszeg esti fényekben
„Zalaegerszeg esti fényekben” címmel különleges sétára várják az érdeklődőket 2018. augusztus 18-án, szombaton.
közélet
Nyári bűnmegelőzési iroda
A keszthelyi önkormányzat a helyi rendőrkapitányság szakmai vezetésével ismét bűnmegelőzési irodát működtet hét héten át a Balaton-parti Energia téren közel harminc, javarészt az Asbóth iskolából érkezett kortárs segítő bevonásával.
zsibongó
Főszezonnyitó Balaton-nap
Május utolsó szombatján immár negyedik alkalommal rendezték meg a Balaton napját, a teljes partszakaszt érintő régiós rendezvényt, amelynek keretében 14 helyszínen várták az érdeklődőket ingyenes strandbelépéssel sport-, szórakoztató- és szabadidős programokkal.
közélet
Balatoni évadnyitó Keszthelyen
Az időjárás ismét kegyes volt a keszthelyi majális keretében megrendezett keszthelyi turisztikai évadnyitó ünnepség vendégeihez.

köztér
Vonyarcvashegy sikerre hangolva
Már a Festeticsek kora óta a mandulafák határozták meg Vonyarcvashegy arculatát, s ezek ma is egyre jelentősebbek. Ennek jegyében szervezik meg évről évre a Hercegi Mandulás Napokat. A programsorozat azon kultúrtörténeti értéknek állít emléket, mely szerint a település egykor a keszthelyi Festetics-család birtoka volt, s a mostani nagyközség nyugati területén helyezkedett el a főúri család mandulás kertje.
.jpg)
interjú
Cserszegtomaj cselekvése
Cserszegtomajon olyan, egymilliárd forint nagyságrendű költségvetést sikerült elfogadni, amely biztosítja a település zavartalan minőségi fejlődését, fejlesztését és fenntartását.

életmódi
Az egészségturizmus lehetőségei
Első alkalommal rendezett a PTE Egészségtudományi Kara egészségturisztikai szakkiállítást szombaton a megyeszékhelyen. Az I. Zalaegerszegi Egészségturizmus és Utazás Kiállítás célja sokrétű volt: az előadásokkal egybekötött találkozón többek között a környékbeli gyógyszállók tevékenysége, illetve az egészségturizmus fejlesztési lehetőségei kerültek szóba.

interjú
Happy Bike: kerékpárral Letenyéről Horvátországba
A kivitelezések éve kezdődhet el Letenyén, amit az önkormányzat sikeres pályázati tevékenysége tesz lehetővé. A Mura városában többek között elindulhat a „Happy Bike” projekt megvalósítása, a Szapáry–Andrássy kastély részleges belső felújítása. Hogyan telt az elmúlt esztendő, milyen feladatokat ad az idei év – minderről Farkas Szilárd polgármesterrel beszélgettünk.
köztér
Séták, imák, ételek
Három éve várják ismeretterjesztő sétákra a városlakókat és a turistákat az idegenforgalmi szakemberek a megyeszékhelyen. A fő cél, Zalaegerszeg megismerése, az identitástudat erősítése. S megannyi rácsodálkozni valót találhatunk, mégha tősgyökeres helybéliek vagyunk is.
interjú
Sikeres idény, biztató tervek
A strandi forgalmat és a vendégéjszaka számot tekintve hét évnyi polgármesterségem legeredményesebb szezonját könyvelhettük el. A tavalyinál 29 százalékkal volt magasabb a strand bevétele, de a rendezvények látogatószáma is azt igazolta vissza, hogy a Balaton és a községünk újból reneszánszát éli az üdülők körében – összegzett Biró Róbert Balatongyörök polgármestere.

köztér
Kiváló főidény Gyenesdiáson
Gyenesdiáson a turisztikai főidény kitűnőre sikeredett, a nyár kimagasló eredményeket hozott mind a strandbevételekben, mind az egyéb adóbevételekben. A sikeres településmarketinget egy különösen kedvező időjárás segítette, így az idei bevétel és forgalomnövekmény 15-20 százalékos emelkedést mutat.
Hévízi séták
Egy, a turizmus fejlesztésében érdekelt társaság jóvoltából júniustól nyolc helyszínen mutatják meg, miről érdemes máshogy gondolkoznunk a Balaton körül, milyen felfedeznivalót rejtegetnek azok a tájak, ahol nyaranta a vízibicklit hajtottuk, és lángost ettünk.
gazdaság
A főidény szerethető volt
A Balaton népszerűsége fél évtizede folyamatosan növekszik, s ez a keszthelyi vendégéjszakákon is meglátszik, a tavalyi rekord 230 ezer vendégéjszakát valószínű idén meg is haladjuk majd. Jóllehet a hivatalos főszezon egy hányada még hátravan, általában augusztus elején szokás megvonni egy előzetes mérleget a szezon várható alakulásáról.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Gyurgyalagok megmentése (1), Innovációs és Tudásközpont (3), Pálos Malom - Zalamerenye (4), Jobb Agyféltekés rajzolás (5), CinemaCity (16), Az új év első újszülöttjei (3), Balaton-part, Zenepavilon (13), ZEGINFO (3), Nagykanizsa VOKE Kodály Zoltán Műv.ház (3), Belvárosi Idősek Klubja (2), Vizilabda toborzó (1), Őriszentpéter - Malom Látogatóközpont (7), Zalaegerszeg díszpolgára (3), Tiéd a Város Egyesület (15), KOrtárs Művészeti Fesztivál (3), Mechatronikai mérnökképzés (4), Göcsej (9), Isteni Irgalmasság Templom - Zalakaros (1), Előadás (911), Jármű-üzemmérnök BProf szak (1)