Vezető hírek
Balatoni évadnyitó Keszthelyen
A jó idő sok ezer embert vonzott a Balaton-partjára, ahol Ruzsics Ferenc polgármester megnyitotta az újra sikeresnek várt balatoni főidényt, majd évtizedes tradíciót követve, Keszthely jegyzőjével, a Helka fedélzetéről ő dobta vízbe a díszes koszorút is.
A Zalai Balaton-part ifjúsági fúvószenekar, a Vonyarcvashegy Mazsorettcsoport valamint a 379. Feltámadás cserkészcsapat közreműködésével tartott ünnepségen mondott köszöntőjében a polgármester a Balaton vízrajzi és geológiai alapadatainak felsorolása után kifejtette: a Balaton az itt élőknek éltető csoda, ami régen a nádaratással, halászattal, a jég kivágásával biztosított sokaknak megélhetést. Ma pedig már leginkább a turizmus a legfőbb bevételi forrása Keszthelynek és a balatoni települések javarészének. A kor vívmányainak megfelelő fejlesztéseket a Balaton jelenlegi ökológiai állapotának megtartása mellett kell véghezvinni a négy alaperény: az igazságosság, a mértékletesség, az erősség és az okosság jegyében – húzta alá.
Keszthely az elmúlt években rengeteget fejlődött, de az elkövetkező pár évben is legalább 4,5 milliárd forintból szépül és lesz még élhetőbb majd a Balaton fővárosa az itt lakók és turisták megelégedésére – jelentette be. Tavalyelőtt 166 ezres volt a regisztrált vendégéjszakák száma, az elmúlt évben már 220 ezerre duzzadt ez az érték. Az egyharmadával növekvő örvendetes adat bejelentése után arról szólt, hogy a Helikon szálló ugyan a főidényben már nem nyit ki, de 2020-ban egy megújult 4 csillagos hotel várja majd vendégeit és a Via hotel pedig öt csillagos szállodaként üzemel két év múlva.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről