Vezető hírek
Főszezonnyitó Balaton-nap
A főszezonnyitó piknik napját, ami egyben a balatoni összetartozás ünnepe is, idén először nem a víz hőfokához és az időjáráshoz igazodva tűzték ki, hanem a Balatoni Szövetség kezdeményezésére egy fix, pünkösd utáni napra tették, ezzel is jelezve, hogy, akkor is akad bőven színes program az üdülőrégióban, ha nem süt hét ágra a nap.
A csatlakozott tóparti települések a helyi adottságaiknak megfelelően eltérő programokkal várták az érdeklődőket, de mindenhol 14 órakor nyitották meg a főszezont a strandokon tóba futással, majd koccintanak a Balaton-Borral, az ország első régióborával. Az ünneplő települések között a zalai tópart kitett magáért, hisz Balatongyörök, Keszthely és Vonyarcvashegy is bemutatta, hogy érdemes vendégváró programokkal kedveskedni az előszezoni vendégeknek.
A vonyarcvashegyi Lido Strandon a sportok fellegvárában: vízi aerobicot, tollaslabdát, röplabdát, kosárlabdát, petanque-ot is kipróbálhattak. Délután az akvarellfestés rejtelmeibe vezettettek be, majd este az I. Úszólámpás Építő Világbajnokságon és bemutatón világították ki a Balatont. Keszthelyen a Balaton-part; a Zenepavilon és a Városi Strand volt a fő helyszíne a nyárnyitó ünnepnek.
A Nők a Balatonért Egyesület jóvoltából lehetett Balaton Társasjátékot játszani, de volt családi homokvárépítő verseny, vízi kötélhúzás valamint kézműves foglalkozás és játszóház a Szemfüles Egyesülettel. A villám-rajztanfolyamot Zalavetczki Zita festőművész tartotta, de volt mandalakészítés is. Fellépett a Boombatucada dobegyüttes, a Rezidance Tánccsoport és Töttő Vilmos népzenész együttese. A balatongyöröki községi strandon a közös csobbanással azt hirdették, hogy már több mint 20 C-os a Balaton. Itt, Villányi Éva a művelődési ház vezetőjének startjelzésére közel húszan futottak bele a Balcsiba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10