születésnap

közélet
Negyven éve Zalaegerszeg szolgálatában – jubileumot ünnepelt a ZTV
Jubileumot ünnepelt a Zalaegerszegi Televízió, hiszen egészen pontosan 1985. április elsején volt látható a helyi tévé első adása, amely azóta meghatározó szereplője lett a város és a megye tájékoztatásának.

kortárs
Mészi 65 – születésnapi kiállítás, nemcsak fotókból
Mészi 65 címmel nyílt életműkiállítása Mészáros T. László zalaegerszegi fotóriporternek a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A születésnapi kiállításmegnyitón mindenekelőtt Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte az alkotót, aki szerint ma olyan embert ünneplünk, akit szeretnek és tisztelnek a városban.

kortárs
Budaházi 70+1 – születésnapi tárlat a Göcseji Múzeumban
Tavaly ünnepelte 70. születésnapját Budaházi Tibor festőművész. A kerek évfordulóhoz kapcsolódva Budaházi 70+1 címmel nyílt jubileumi tárlata az alkotónak Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban.

kultúra
Idén 75 éves a Göcseji Múzeum, 75 blogbejegyzéssel készülnek
Idén ünnepli 75. születésnapját a zalaegerszegi Göcseji Múzeum. A jeles alkalomból sok egyéb program mellett egy egész éven át tartó blog-sorozattal készülnek - tájékoztatott Szényi Krisztina, az intézmény kommunikációs munkatársa.
hanghatás
50 éves a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar
Újévi koncertre készülődik a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar. Vezetőjükkel, Vörös István János zenetanárral beszélgettünk.

közélet
Harmincéves a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Kettős ünnepséget tartott hétfő délelőtt Zalaegerszegen a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A szervezet idén ünnepli 30. születésnapját, az elmúlt hónapokban pedig befejeződött a Petőfi utcai kamarai székház felújítása.

civil
35 esztendős a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület
Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A civil szervezet tagjai – köztük néhány alapítótag is – a Göcseji Múzeumban gyűltek össze, hogy felelevenítsék a kezdeti éveket és az azóta eltelt időszak történéseit.
oktató
140 éves az andráshidai Öveges-iskola
Fennállásának 140. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepséget tartottak az andráshidai Öveges József Általános Iskolában, a meghívott vendégek, az egykori és jelenlegi pedagógusok, diákok, illetve a szülők körében.

oktató
Hatvanéves az egykori Béke-ligeti iskola
60 éves a zalaegerszegi Szeliánszky Márta Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Az egykori Béke-ligeti iskola idén szeptemberben búcsúzott el régi nevétől és vette fel Szeliánszky Márta iskolaalapító gyógypedagógus nevét.

oktató
150 éve nyílt meg a zalaegerszegi Ady-iskola jogelődje
150 évvel ezelőtt csengettek be először a mai Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola jogelődjének számító polgári leányiskolába. Az épület azóta is oktatási célokat szolgál; ma az Ady-iskola régi épületszárnyaként tekintünk rá.

köztér
10 éves a zalaegerszegi Bibliofülke
A zalaegerszegi Európa téren álló Bibliofülkét a Zazee Kulturális Egyesület álmodta meg az olvasás népszerűsítésére és a kallódó könyvek megmentésére. Mindeközben egy kallódó telefonfülkét is megmentettek, ami sajátos térelemként funkcionál a téren.

gazdaság
Alapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.
Idén ünnepli alapításának hetvenötödik évfordulóját a Záév Zrt. A jubileum alkalmából Deák Gábor, a cég elnök-vezérigazgatója adott interjút lapunknak. Régmúltról, jelenről, jövőbeni tervekről kérdeztük.

közélet
Harmincéves a Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtár
Harmincesztendős lett a Zalaegerszegi Törvényszék Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtára. A jeles évforduló alkalmából „Bíróság – Könyv – Könyvtár” címmel rendeztek konferenciát a törvényszék dísztermében.
egyszervolt
„Sok üdvözlettel a Zsigától”
Kuriózum családi emlékre bukkantam egy nagyon kedves régi ismerősömnél. Mivel az idén éppen 140 éve született Kossuth-díjas szobrászművészt, Kisfaludi Strobl Zsigmondot érinti a sztori, születésnapi ajándéknak szánom a nyilvánosságra hozatalát.

klasszik
Múzeumi kerengés Kisfaludi Strobl Zsigmond 140. születésnapján
Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) életének főbb állomásai, legjellegzetesebb alkotásai, valamint szabadkőművessége is szóba került a legutóbbi Múzeumi kerengőn, mely a 140 évvel ezelőtt született szobrászművésznek állított emléket.

közélet
Bilkei Irén főlevéltárost köszöntötték 70. születésnapja alkalmából
Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban Őriné dr. Bilkei Irén nyugalmazott főlevéltárost, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának címzetes igazgatóját.

hanghatás
Hatvanéves Angyal Tibor zalaegerszegi blues énekes
Júniusban ünnepli 60. születésnapját a zalaegerszegi blues-élet egyik közismert figurája, Angyal „Endzsi” Tibor. A Shabby Blues Band énekese a kerek évforduló alkalmából június 8-án este egy akusztikus koncertre várja a barátokat, érdeklődőket a Reininghaus sörözőbe.

oktató
Sportos egyetemi jubileum
A (veszprémi) Pannon Egyetem idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. Ehhez az alkalomhoz kapcsolódott néhány programmal a Zalaegerszegi Egyetemi Központ is, főleg sportos eseményekkel.

oktató
Hetvenéves a zalaegerszegi Radnóti-ovi
Hetvenéves lett a zalaegerszegi Radnóti utcai óvoda (mai nevén Belvárosi II. sz. Integrált Óvoda Radnóti úti székhely óvoda). A jeles évforduló alkalmából születésnapi ünnepséget rendeztek az intézményben, melyen az egykori igazgatókon, óvodapedagógusokon kívül Balaicz Zoltán polgármester és Gecse Péter alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője is részt vett.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Antal Pince (1), Nemesapáti (1), dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese (1), Tanévzáró (2), Futás a koraszülöttekért (12), Sáringer-Kenyeres Marcell biológus (1), A nagykanizsai MEOESZ Kutyaiskola (1), AVL autóipari kutatóvállalat (3), Csomor Erzsébet (6), Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje (1), Termálfürdő(7), megyei bajnok (1), BECSEHELY (15), Adózás (3), Életmentő infooszlopok (2), Zala Szimfonikus Zenekar (8), Senior Club (4), Duatlon (3), Arany Bárány Hotel (21), Aviva torna (10)