Göcseji Dombérozó

kultúra
Érettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji Dombérozó
A magyar nyelv és irodalom érettségi húsz tétele között szerepel egy – a tanárok és osztályaik számára – szabadon választható kategória, mégpedig a „regionális kultúra/vagy az irodalom határterületei” címmel.

versláb
Verspiknik a dombok ölelésében a Göcseji Dombérozón
Három különböző életút, három vers a göcseji dombok között. Immár negyedik alkalommal szervezett Verspikniket a Göcseji Dombérozó keretében Karáth Anita költő-tanár, aki ezúttal is olyan vendégekkel beszélgetett, akik valamilyen módon inspirálták őt az elmúlt években. Az idei nyáresti összejövetelre B. Kovács Viktória babosdöbrétei birtokán, a Torda-hegyi Megálmodta-Lak portán került sor, hangulatos környezetben.

kortárs
Kortárs grafikák a boronapincében – Herkli Mátyás alkotásai Balázsfán
A kortárs képzőművészet és a népi hagyományok találkozóhelyei voltak a minap a Dobronhegy melletti Balázsfa közösségi színterei. A Göcseji Dombérozó rendezvénysorozat részeként előbb Herkli Mátyás Barnabás grafikusművész alkotásaiból nyílt tárlat, majd különféle népművészeti programokon vehettek részt az érdeklődők.

népies
Nován idén harminchatodik alkalommal rendezték meg a Göcseji Aratónapokat
Májusfa állítás és kitáncolás, pünkösdi programok, Szent Iván-éji vigadalom, valamint Göcseji Aratónapok. Néhány rendezvény azok közül, melyek idén tavasszal és nyár elején a településen várták a lakosságot és a vendégeket.
népies
Dombérozó a piacon is, jótékony festéssel
Szombaton kezdetét vette a 9. Göcseji Dombérozó programsorozat. Bár Zalaegerszeg földrajzilag nem része a tájegységnek, a rendezvény céljával azonos hagyományőrző habitusú a Göcseji Tudásközpont-Zalaegerszegi Helyi Termék Piac, mely szintén a helyszínek között szerepel.

kortárs
Kádár-kockák művészi megközelítésben
Bennfentes is, meg kívülálló is. Szociografikus szemlélettel közelít a szocialista korszak tipikus épületei felé, melynek egyes elemeit, jellegzetességeit a festészet eszközeivel adja vissza sajátos hangulatú képein.

kortárs
Kerese Zsolt „víziói” Becsvölgyén
A VIII. Göcseji Dombérozó keretében nyílt meg a becsvölgyei faluházban Kerese Zsolt Vízió című önálló kiállítása. A résztvevőket Szabó József önkormányzati képviselő köszöntötte.

kultúra
Nyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán
Családi történetekről, izgalmas pályakezdésekről, a művészetekhez való személyes kötődésről, és persze versekről is beszélgetett vendégeivel Karáth Anita költő-tanár a Szényi-portán. A kávási boronaházak szomszédságában.
Verspiknik Káváson, a Szényi-portán
Verspiknikre várják az érdeklődőket július 16-án Káváson, a Szényi-portán.

kultúra
Kerékpártúra a Zala-völgy középkori templomai körül
A Múzeumok Őszi Fesztiváljának, és a Göcseji Dombérozó szezonális programjainak is része volt a szombati "Tekerj a zöldbe, középkori templomok nyomába!" című tematikus kerékpártúra.
versláb
Verspiknik Tordahegyen
A Göcseji Dombérozó részeként verspiknikre került sor Babosdöbréte-Tordahegyen, a „Megálmod-Lak” kertjében. A vendégekkel Karáth Anita költő-tanár beszélgetett, közreműködött Ecsedi Erzsébet Aese-díjas színésznő.
hanghatás
Szenterzsébethegy a Dombérozón
Ritkán lehet tudósítani a gyönyörűséges panorámájú Szenterzsébethegyről. Ezért is örömteli, hogy csatlakoztak a Göcseji Dombérozó – Térségi Kulturális Randevú programjaihoz, így hírt lehet adni e különös hangulatú városrészről, és az ott zajló eseményről.

egyszervolt
A kétkezi munka becsületéről
A novai Göcseji Aratónapokon idén 34. alkalommal elevenítették fel az egykori falusi élet legfontosabb eseményét, a megérett gabona fáradságos munkát igénylő kézi aratását. Mielőtt az aratóbandák kivonultak volna a búzatáblához, megnyitották a 7 év – 7 érv – 7 tárgy című kiállítást a Gönczi Ferenc Művelődési Otthonban.

népies
Dombérozó hetedszer, aratónapok harmincnegyedszer
Népzene, néptánc, népi építészet, képzőművészet, koncert, gasztronómia – ez a VII. Göcseji Dombérozó programkínálata, amely július 7-e és 16-a között várja az érdeklődőket a zalai tájegység 33 településének nyitott portáin. A rendezvénysorozatról a Göcseji Falumúzeumban tartottak sajtótájékoztatót.

népies
Elköszönt a Göcseji Dombérozó
A Göcseji Dombérozó keretében 10 napon át 32 település részvételével 100 program várta az érdeklődőket. A tájegység értékeit és a mai napig őrzött hagyományait faluról falura bemutató rendezvénysorozat július 14-én Gellénházán zárult.

népies
A múlt és az elődök tisztelete
Nován 33. alkalommal rendezték meg a Göcseji Aratónapokat tarlófutó versennyel, kaszakalapálással valamint aratási étel- és italbemutatóval egybekötve. A kenyérgabona kézi betakarítása nem csak fáradtságos munka, de a régmúltban nagy volt a tétje, fontos volt, hogy egy szem se menjen kárba, hiszen az élet, az étel múlt ezen.

kultúra
Dombérozás 32 településen
Hatodik alkalommal kerül sor a Göcseji Dombérozó rendezvénysorozatára július 8-a és július 17-e között 32 település részvételével. A tájegység kulturális értékeit felvonultató rendezvényt eddig a novai aratónapokkal együtt nyitották meg. Az eseménynek most a Göcseji Tudásközpont Zalaegerszegi Helyi Termék Piac ad otthont.

népies
A novai aratónapokkal a dombérozóba
Nován a hét végén 32. alkalommal rendezték meg a Göcseji Aratónapokat. A kétnapos rendezvény fókuszában hagyományosan a régi falusi élet egy szeletének megismertetése állt a népi kultúra értékeinek bemutatása mellett. Egyúttal nyitányául szolgált a 32 települést érintő 5. Dombérozó rendezvénysorozatnak, amely a Göcseji tájegység gondosan őrzött sajátos értékeit tárja a látogatók elé tíz napon át.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Beszélgetés (96), Telephely-fejlesztés (2), Vállalkozói felajánlások (4), Balaton öbölátúszás (1), Karos Korzó (41), Keresztury emlékév (7), ZALAEGERSZEGI SAJTÓFOTÓ KIÁLLÍTÁS (2), Futófórum (1), Idősek Világnapja (5), Gyenesdiási Kárpáti János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola (3), Automatizáció (6), Állás (593), Iklódbödőce Tőzike Vendégház (3), Bűnügy (91), Tanulmányi és sporteredmények (2), ALAPÍTVÁNYI BÁL (2), Élménybeszámoló (20), Rheinmetall AG (10), Balaton Dance Cup (1), Emlékverseny (11)
1-20 21-40