Vezető hírek
10 éves a zalaegerszegi Bibliofülke
2014-ben egy városrekonstrukciós civil pályázat részeként jött létre a fülke, amit már 10 éve üzemeltet nem csak az egyesület, hanem az olvasóközönség maga. Hozzák és viszik a könyveket. Van amikor egyesével, van amikor pedig komplett örökségek kerülnek a fülkébe. Biztosítva ezzel a nyitott, szabadon használható könyvespolc fenntartását.
Beck Zoli a Bibliofülkénél (Forrás: Zazee Kulturális Egyesület)
A folyamatosan zajló cserebere azt is jelzi, hogy van egy kultúrakedvelő, könyvbarát közösség a városban, akiknek az írott szöveg és a könyvborítók varázsa jelent még valami értéket - hangzott el a születésnapi esten.
A Bibliofülke a 30Y zenekar frontemberével, Beck Zolival ünnepelte meg a jeles évfordulót. A zenész - aki este a Keresztury VMK-ban koncertezett - az egyesület felkérésére vállalta a születésnapi köszöntést. Egy saját dalt, és két számára fontos költő (Jónás Tamás és Bogdán József) versét hozta el.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10