Megemlékezés

közélet
Fellépni a kirekesztés ellen
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) Zala megyei tagozata május 8-án megemlékezett a győzelem napjáról, vagyis a 2. világháború befejezéséről. Arról a napról, amikor a náci Németország hadserege letette a fegyvert a szövetségesek előtt.

közélet
Védőszentjük előtt tisztelegtek
Szent Flórián napja alkalmából tartott tűzoltónapi ünnepséget a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búcsúszentlászlón, a Szent-László templomban. A rendezvényt indító szentmisén megemlékeztek az elhunyt tűzoltó bajtársakról, és azokról is, akik szolgálatteljesítés közben veszítették életüket. Az eseményen kitüntetéseket adtak át, majd megkoszorúzták a tűzoltók védőszentjének szobrát a templom előtt parkban.

közélet
Polgári jogviszony és nemzeti önállóság
A hagyományokhoz híven a Deák Ferenc téren vette kezdetét a március 15-i városi ünnepségsorozat Zalaegerszegen. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen "a haza bölcsének” szobránál Vigh László országgyűlési képviselő mondott beszédet.

olvass!
Irodalmi délelőtt a széppróza napján
Tamási Áron emlékezete címmel irodalmi délelőttnek adott otthont a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Az eseményt a február 18-i magyar széppróza napja alkalmából rendezték meg.

kultúra
Hatvanöt éves lenne Fischer György
A mai napon (november 5-én) lenne 65 esztendős Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész, Zalaegerszeg posztumusz díszpolgára.

közélet
Nemzeti összefogás indította el a kommunista rendszert leváltó folyamatot
Aranykort érlel a nemzet, mert a 11 évvel ezelőtt életbe lépő Alaptörvényben a következő évtizedekre is útmutatást adó cselekvési programot határozott meg, hangsúlyozta Lezsák Sándor, József Attila-díjas magyar költő, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója, az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke az 1956-os forradalom 65. évfordulója alkalmából a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kállítóteremben tartott megemlékezésen.
közélet
A bátorság és az öntudat ünnepe
Némán, jelszavak nélkül vonuló fiatalokkal kezdődött 1956-ban a forradalom Magyarországon. A 65 évvel ezelőtti események előtt az Ady utcai emlékműnél tisztelegtek.

klasszik
Bizalom és szeretet övezte
Egész pályafutása során politikai közbizalom övezte, ami ritka a magyar történelemben. Deák Ferencre, a „haza bölcsére” emlékeztek a róla elnevezett téren, születésének 218. évfordulója alkalmából.

közélet
A nemzet érdeke mindenekfölött
Az aradi vértanúk kivégzésének 172. évfordulójára emlékeztek október 6-án Zalaegerszegen. A Csány László, az első felelős magyar kormány 1849. október 10-én kivégzett közlekedési minisztere szobrának megkoszorúzása után a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben idézték fel az 1818-49-es forradalom és szabadságharc leverésének tragikus eseményét.

klasszik
117 éve született Keresztury Dezső
Költő, tudós, akadémikus, lapszerkesztő, tanár, igazgató, miniszter… felsorolni is nehéz városunk szülöttének, és díszpolgárának, Keresztury Dezsőnek a különféle foglalkozásait, titulusait. Egyszerűbb talán úgy fogalmazni, hogy polihisztor volt, akinek életútja ma is mintaként szolgálhat sokak számára.

közélet
Ne tűnjön feledésbe a tragédia
1221 zalaegerszegi lakos halt meg koncentrációs táborokban az 1944-es deportálásokat követően. Összesen 375 helyi családot érintett a tragédia. Június 6-án, a holocaust 77. évfordulója alkalmából a megyeszékhelyi zsidó temetőben emlékeztek meg mindazokról, akik elszenvedték a borzalmakat; legyenek áldozatok, túlélők, vagy leszármazottak.
közélet
Emlékezés a hősökre
A város vezetői, kormányzati, katonai és rendvédelmi szervek képviselői, valamint civilek rótták le tiszteletüket május utolsó vasárnapján, a Magyar Hősök Emléknapján. 1917. óta, a II. világháború utáni éveket leszámítva, amikor is tiltott volt a nyilvános tiszteletadás, a tavasz utolsó vasárnapja a hazáért áldozatot hozó hősök emlékünnepe.

klasszik
Huszonöt éve hunyt el Keresztury Dezső
Köztér, kulturális intézmény, sőt szavalóverseny is viseli a nevét Zalaegerszegen. Huszonöt évvel ezelőtt hunyt el a város díszpolgára, Keresztury Dezső író, költő, akadémikus, akit szerteágazó tevékenysége miatt máig az utolsó polihisztorok egyikeként tartunk számon.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
NépmesePont (54), Teke Világkupa (1), Koncert (818), Ovis bál (1), Pszicho rehabilitációs park (1), Zalaegerszeg Város Fúvós Zenekara (5), Monori Krisztina dietetikus (6), Eötvös József Általános Iskola (15), Élelmiszer-adomány (4), Zala megyei 1. számú egyéni választókerület (1), Zalai Borvidék Borverseny (1), Nyakasné Túri Klára (2), dr. Vattay Péter (1), Szent Katalin műemlék templom (1), Szalafő (28), Ujjal festő kreatív műhely (1), Okostelefon (1), Petőfi Sándor Általános Iskola (8), Blaskovics László polgármester (1), Koszorúzás (36)