Megemlékezés
közélet
Az aradi vértanúkra emlékeztek
Az Aradon és Pesten 1849. októberében kivégzett vértanúkról emlékeztek meg Zalaegerszegen a Csány téren, a szintén mártírhalált halt Csány László, egykori közlekedésügyi miniszter 1931-ben emelt szobránál.
Október 6-i programok és forgalomkorlátozás
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján több program is várja az érdeklődőket. A délutáni megemlékezés miatt pedig ideiglenes forgalomkorlátozásra is számítani kell a belvárosban.
kultúra
Emléktábla Siklósi Vilmosnak
Siklósi Vilmos (1947-2020), a megyeszékhelyi zsidó hitközség egykori vezetője, a város kulturális életének jelentős támogatója, többek között a színház mecénása is volt. Ennek okán tiszteletére emléktáblát emeltek a teátrum nézőtéri büféjében. Az idei első premier előtt kisebb megemlékezés keretében leplezték le a Béres János szobrászművész domborművét a családtagok, barátok társaságában.

közélet
Tisztelgés a tábori lelkész előtt
Gasparich Márk Kilit ferences szerzetes, az 1848–49-es szabadságharc tábori lelkésze halálának 170. évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott Zalaegerszeg önkormányzata a róla elnevezett utcában álló emlékművénél.

versláb
Koszorúzás Utassy József emléktáblájánál
Utassy József (1941-2010) költőre emlékeztek a zalaegerszegi külső kórházban felállított emlékműve előtt a Pannon Írók Társaságának képviselői.

pódium
Nagyszabású szabadtéri koncert
Az államalapítás ünnepének előestéjén ezúttal is zenei különlegességgel várják Zalaegerszeg polgárait a csácsbozsoki Szent István-szobornál tartandó megemlékezésen. Két évvel ezelőtt az István a király rockoperát tekinthette meg a közönség. Idén, augusztus 19-én szombat este Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Mise című rockoratóriuma csendül fel, hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.
közélet
A veszteségek a mai napig sokkolnak
A trianoni békediktátum aláírásának 103.évfordulóján, június 4-én – mely dátum 2010. óta a Nemzeti Összetartozás Napja is – megemlékezést tartottak a Bajcsy-Zsilinszky téren álló emlékműnél, félárbocra eresztett zászló mellett.

közélet
Ami a zsidósággal történt, nemcsak egy film
Minden évben feltesszük a kérdést, miért? Akik itt maradtak, tisztában voltak vele, hogy mi történik ismerőseikkel a haláltáborokban? Gondoltak rájuk, miközben elvették mások vagyonát, beköltöztek házaikba?

egyszervolt
Domborművel tisztelegtek emléke előtt
Felavatták Bánkúti Sándor, a magyar szablyavívás egyik kiemelkedő alakjának domborművét Zalaszentmihályon, a Hősök napi ünnepség keretében, amelyen részt vett fia, lánya és unokája. A közép-zalai falu nem először emlékezett meg híres szülöttéről, akinek emléktábláját 2021. október elsején avatták fel.

közélet
Főhajtás az Áldozatok emlékművénél
A Magyar Antifasiszták és Ellenállók Zala megyei szervezete a zalaegerszegi zsidó hitközség tagjaival és az MSZP helyi szervezetével közösen idén is megemlékezett a második világháború európai befejezéséről, a győzelem napjáról.

közélet
Emlékkonferencia Szalay Annamária halálának 10. évfordulóján
Igazi lokálpatrióta volt, aki életében nagyon sokat tett a szülővárosáért, alázattal szolgálta a közösséget és helyt állt a legnehezebb élethelyzetekben – fogalmazott Szalay Annamáriáról személyes hangú köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben megrendezett emlékkonferencián.

egyszervolt
Mindszenty születésnapjára emlékezett a látogatóközpont
Március az ünneplés hónapja volt a Mindszentyneum számára, mert a névadó bíboros, hercegprímás 131 évvel ezelőtt e hónapban látta meg a napvilágot. Az intézmény többhetes programsorozattal emlékezett meg a város egykori plébánosáról.
2023.03.14. 17:00Ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére

közélet
Soha ne igazoljuk a gyilkosokat
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából rendeztek péntek délután megemlékezést Zalaegerszegen, a Kosztolányi úti Gulag emlékműnél. A gyertyagyújtással egybekötött ünnepségen részt vett többek között Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, valamint a város alpolgármesterei, önkormányzati képviselői, és több civil szervezet tagsága is.

egyszervolt
80 év telt el a doni katasztrófa óta
Megemlékezést tartottak a 80 évvel ezelőtti doni katasztrófa áldozatainak emléknapján, Zalaegerszegen az Október 6. téri Hősök kertjében. Január 12-én, a Don-kanyarban elesett magyar honvédek emléke előtt hajtottak fejet a város vezetése és civil szervezetei.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
NépmesePont (54), Teke Világkupa (1), Koncert (818), Ovis bál (1), Pszicho rehabilitációs park (1), Zalaegerszeg Város Fúvós Zenekara (5), Monori Krisztina dietetikus (6), Eötvös József Általános Iskola (15), Élelmiszer-adomány (4), Zala megyei 1. számú egyéni választókerület (1), Zalai Borvidék Borverseny (1), Nyakasné Túri Klára (2), dr. Vattay Péter (1), Szent Katalin műemlék templom (1), Szalafő (28), Ujjal festő kreatív műhely (1), Okostelefon (1), Petőfi Sándor Általános Iskola (8), Blaskovics László polgármester (1), Koszorúzás (36)