Vezető hírek
Főhajtás az Áldozatok emlékművénél
A győzelem napjára emlékeztek
Hóbor József
A Göcseji úti Áldozatok emlékművénél Hóbor József, a Magyar Antifasiszták és Ellenállók megyei szervezetének elnöke mondott beszédet. Kiemelte: május 8-9-én minden évben megemlékeznek a második világháború végét jelentő kapitulációról, ami a német fasizmus megsemmisülését, összeomlását jelentette Európa, és hazánk számára. A Japán fronton ekkor még voltak ugyan harcok, de kontinensünkön véget ért a háború, győztek a szövetségesek.
Az Áldozatok emlékművénél fejet hajtanak mindazon honfitársunk emléke előtt, akik a háború során vesztették életüket. Legyen szó a holokauszt áldozatairól, a fronton meghalt katonákról, vagy a bombázások során elhunyt civilekről. Hozzátette: Magyarország a lakosságszámához képest az egyik legtöbb áldozatot elszenvedő ország volt. Körülbelül 6-700 ezerre tehető azoknak a száma, akik konkrétan a háború miatt haltak meg.
A győzelem napjával, vagyis a háború végével lehetőség nyílt arra, hogy a Horthy-rendszer romjain egy demokratikus átalakulás kezdődjön. Ez azonban csak átmeneti lehetőségnek bizonyult a kommunista hatalom kiépülése miatt – fogalmazott Hóbor József.
A rendezvény koszorúzással zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről