Vezető hírek
Koszorúzás és faültetés Ho Si Minh szobránál
A delegáció tagjai a hagyományokhoz híven a Platáni sori Ho Si Minh szoborhoz látogattak, ahol a város részéről dr. Vadvári Tibor alpolgármester, valamint az MSZP és a DK helyi szervezetének képviselői fogadták a vendégeket.
A szervezők nevében Góra Balázs felidézte a politikus életútját, kiemelve: a vietnámi nemzeti mozgalom vezetője, majd a Vietnámi Demokratikus Köztársaság elnöke és miniszterelnöke egész életében a függetlenségért és a szabadságért küzdött. dr. Botz László altábornagy mindehhez hozzátette: Ho Si Minh vészterhes időkben hirdette a függetlenséget, s az ő küzdelmeinek köszönhető Vietnám egyesítése. Magyarország és Vietnám már halála után, 1972-ben került diplomáciai kapcsolatba egymással, és azóta is jó viszonyt ápolnak.
Nguyen Thi Bich Thao nagykövet többek között elmondta: örömmel jönnek minden évben Zalaegerszegre, hogy május közepén koszorúzással ünnepeljék meg a vietnámi politikus születásnapját. Hazájában nemzeti hősként tekintetnek rá, melyet az UNESCO is elismert. Megköszönte, hogy a város a hetvenes évek óta gondját viseli a szobornak, s reméli, hogy a magyar-vietnámi kapcsolatok a jövőben még inkább elmélyülnek. A barátság jelképeként a delegáció tagjai és a vendéglátók két cseresznyefát ültettek el a szobor mellett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10