Kitüntetések átadása

közélet
Pedagógusokat köszöntöttek Zalaegerszegen
Díszokleveles pedagógusokat köszöntöttek a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben az Idősek Hónapja programsorozat keretében. Egyben a Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel nyugállományba vonult óvodapedagógusok kitüntetéseit is átadták.
életmódi
Véradásért bronz érdemkeresztet kapott Windisch Ernő
Augusztus közepén vehette át Budapesten a Magyar Bronz Érdemkeresztet a zalaegerszegi Windisch Ernő, lévén 202 alkalommal adott vért és ezzel országos rekordernek számít.

kultúra
Merő Béla érdemkereszt kitüntetést kapott
Dr. Merő Béla rendező, színházesztéta, a Hevesi Sándor Színház alapítóinak egyike, több kötet szerzője augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata állami kitüntetést.
közélet
Elismerések az ápolók napja alkalmából
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház a magyar ápolók napja alkalmából ünnepi megemlékezést tartott. A meghívottakat Dr. med.habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató köszöntötte.

közélet
45 éve kapott városi rangot Lenti
Idén negyvenöt esztendeje nyilvánították, avatták várossá Lentit, ez alkalomból hagyományosan megtartották a születésnapi ünnepséget a határmenti zalai városban.

közélet
Átadták a 2023-as Zalaegerszegért díjakat
A középkortól kezdve a zalai vármegyeszékhely fontossága nőtt, polgárainak identitása és lokálpatriotizmusa erősödött. Az elmúlt közel 800 évben olyan polgárai voltak, akik úgy szerették és tisztelték városukat, hogy képesek voltak személyes életüket a közösség szolgálatába állítani. Balaicz Zoltán polgármester fogalmazott így az ünnepi közgyűlésen, ahol ismét tízen vehették át a Zalaegerszegért díjat.

közélet
Állami kitüntetés dr. Marx Gyulának
A magyar érdemrend tisztikeresztjét adományozta Novák Katalin köztársasági elnök dr. Marx Gyula nyugalmazott főorvosnak, volt országgyűlési képviselőnek.

közélet
Szakértelemmel, szociális érzékenységgel
A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége 1997-ben jelölte ki november 12-ét, hogy ezen a napon világszerte, minden évben tisztelegjenek azok előtt, akik segítik, támogatják, felkarolják az elesetteket, a szegényeket és a betegeket. Magyarország 2002-ben csatlakozott a világnaphoz, de Zalaegerszegen már 2001-ben volt ilyen rendezvény és azóta hagyománnyá is vált. Minderről Balaicz Zoltán polgármester beszélt a városházán megtartott ünnepségen.

közélet
Köszönet a városért végzett munkáért
Zalalövő várossá avatásának 23. évfordulóját ünnepelte július első hétvégéjén. A kétnapos rendezvénysorozat hagyományosan az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Salla Művelődési Központ és Könyvtárban, amelyen elismeréseket adtak át az arra érdemeseknek.

közélet
Zalakaros 25 éve város
Zalakaros várossá nyilvánításának 25. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget július közepén a Karos Korzón található Látogatóközpontban.

pódium
Díjeső, új örökös tagok és vers Czegő Teréznek
A nehéz helyzetben is profin és alázattal állt a munkához a társulat, amiért köszönet jár – fogalmazott a Hevesi Sándor Színház évadzáró ülésén az igazgató. Dr. Besenczi Árpád arra utalt, hogy a 2021/22-es szezon első felét még meghatározta a koronavírus-járvány. A valódi évad csak november 7-én kezdődhetett el, új előadásként ekkor mutatták be az Érettségit.

közélet
Védőszentjük előtt tisztelegtek
Szent Flórián napja alkalmából tartott tűzoltónapi ünnepséget a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búcsúszentlászlón, a Szent-László templomban. A rendezvényt indító szentmisén megemlékeztek az elhunyt tűzoltó bajtársakról, és azokról is, akik szolgálatteljesítés közben veszítették életüket. Az eseményen kitüntetéseket adtak át, majd megkoszorúzták a tűzoltók védőszentjének szobrát a templom előtt parkban.

közélet
Köszöntötték az állami díjazottakat
A városházán köszöntötték azokat a zalaegerszegi közszereplőket, művészeket akik a nemzeti ünnep alkalmából állami elismerésben részesültek. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából heten kaptak rangos elismerést. A kitüntetetteket Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő fogadta.
közélet
Díjátadó gálaest a magyar kultúra napján
A Városi Hangverseny-és Kiállítóterem volt a színhelye a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi gálaműsornak. Az elismerések átadását követően a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és az Ismerős Arcok együttes közös koncertjére kerül sor. Az est felvezetője Simó József előadóművész, az Ismerős Arcok zenekar „verselője” volt. Ismertette a magyar kultúra napja 33 éves történetét, valamint a Kölcsey Himnuszának születését (1823. január 22.), és a megzenésítési pályázatot, melyet kizárólagosan Erkel Ferenc nyert meg.

közélet
Elismeréseket adtak át a megyei ünnepi közgyűlésen
Szombaton tartotta ünnepi ülését a Zala Megyei Közgyűlés, melyen jelen volt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Az ünnepségen részt vevő vendégek között köszöntötték többek között dr. Vizi E. Szilveszter professzort, akadémikust, a MTA volt elnökét, Ekler Gergely és Cseresnyés Péter államtitkárokat, Vigh László országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost, Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízottat, valamint Balaicz Zoltánt és Balogh Lászlót Zalaegerszeg és Nagykanizsa polgármesterét.

közélet
Isten éltesse a 24 éves Zalakarost!
Zalakaros Város Napjait az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepéhez kapcsolva tartották a Szőlő utcai Karos Korzón a gyógyüdülőhely közelmúltban felavatott rendezvény- és látogatóközpontjában.

közélet
Elismerések a Semmelweis Nap alkalmából
A Semmelweis Nap alkalmából egészségügyi dolgozók kaptak elismerést a városházán, ahol Balaicz Zoltán köszönte meg munkájukat. A polgármester hangsúlyozta, a koronavírus járvány alatt nehezebb körülmények között dolgoztak az egészségügyi szakemberek, de helytálltak a munkában, amiért dicséret illeti őket.

közélet
Ünnepélyes keretek között átadták a Zalaegerszegért díjakat
A hagyományok szerint múlt év decemberében kellett volna átadni a Zalaegerszegért-díjakat az 1885-ös rendezett tanácsú várossá nyilvánítás 135 éves évfordulójának záróeseményeként. Sajnos, mint sok más hasonló rendezvényt a koronavírus világjárvány miatt nem tarthatták meg. Az ünnepélyes eseményre csak június 11-én kerülhetett sor. Az elmúlt 27 évben, az idei díjazottakat is beleszámítva összesen 232 magánszemély, közöttük 9 külföldi, és 39 szervezet vehette át az elismeréseket.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Országos Faműves Tábor (1), Rio olimpia (1), Öko-program (1), Könyvajánló(23), Péntek Katalin polgármester (2), Okostelefon (1), Iparosok Háza (6), Reumatoid Artritisz Betegklub (3), Kocsi László honvéd ezredes (1), Temető (9), VADÁSZTÁBOR (1), Pacsa (15), Büntetés-végrehajtási Intézet (2), Vallás (32), Keszthelyi Népművészeti Alkotóház (1), Ghymes koncert (1), Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (6), Sport-és Rekreációs Központ (2), Udvarrekonstrukció (1), Gyenesdiás (Nyugat-Balaton üdülőfaluja) (2)