Vezető hírek
Átadták az Innovációs- és a Sport mecénása díjakat
Köszöntötték a legtöbbet adózó cégeket is
A rendezvényen Balaicz Zoltán polgármester mondott beszédet, értékelve a 2020-as évet. Kiemelte, a díjátadót és az évértékelést januárban kellett volna megrendezni, ám a járvány miatt erre csak most kerülhetett sor. Örömteli viszont, hogy újra együtt ünnepelhetünk, még ha be is kell tartani néhány járványügyi szabályt. A tavalyi évről többek között elmondta: mindenki számára rendhagyó és nehéz időszak volt, ám a város példát mutatott az összefogásban és a segítségnyújtásban. Szerencsére a járvány ellenére nem álltak le a nagyberuházások, és bár át kellett strukturálni a város költségvetését Zalaegerszeg gazdálkodása biztonságban van.
Az idei Innovációs díj és Sport mecénása díj kitüntetettjei
Az önkormányzat 2015 óta köszönti és ismeri el Zalaegerszeg legnagyobb adózóit. Ez az az a kör (huszonöt cég) akikre mindig számíthatunk. A vállalkozások emellett a teljes iparűzési adó 49 százalékát biztosítják a város számára – fogalmazott a polgármester.
A résztvevők egy perces néma felállással emlékeztek meg a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt Dóra Jánosról, a Forest Hungary Kft. alapítójáról, majd a cégek képviselői átvették a legnagyobb adózóknak járó oklevelet. Az elismerést a település dinamikus fejlődésében betöltött szerepükért, illetve a sport- és kulturális élet, valamint az oktatás támogatásáért kapták.
Oklevelet kaptak a legtöbbet adózó vállalkozások
Az eseményen adták át az „Innovációs díjakat és a „Sport mecénása” díjat is. Az Innovációs díjat ezúttal a Schneider Electric Zrt, valamint a Klimatrend Hungary Kft. kapta. Előbbi a város gazdasági életében betöltött meghatározó szerepéért, valamint a korszerű és környezetkímélő gyártástechnológia alkalmazásáért. Utóbbi vállalkozás pedig a legfejlettebb technológiák és innovatív megoldások használata miatt vehette át az elismerést.
A Sport mecénása díjat ezúttal a Hydrocomp Mélyépítő Kft. kapta, többek között a városi sakkcsapat és Mányoki Attila hosszútávúszó támogatásáért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről