Vezető hírek
Szakértelemmel, szociális érzékenységgel
Szociális intézményekben dolgozók kaptak jutalmat
A városban kétszázan dolgoznak a szociális intézményekben, fokozott szociális érzékenységgel végzik munkájukat, noha naponta kell megküzdeniük kihívásokkal, emberi nehézségekkel. Az egyik legnehezebb munka az övék, amiért hálával, köszönettel tartozik a város közössége. Amíg mások pihennek, kikapcsolódnak, a szociális szférában dolgozók akkor is helytállnak a gyerekotthonban, az időseket gondozó házakban, tette hozzá a polgármester.
A szociális munka zalaegerszegi ünnepségén ismét átadták a legjobbak munkájának elismerését jelképező jutalmakat. Ebben az évben hárman kaptak kitüntetést.
A Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ adminisztrátora, Déri Jánosné nyolc éve dolgozik ebben a munkakörben, ahol az intézmény levelezésével és működésével kapcsolatos ügyintézési feladatait önállóan, példás szorgalommal, precizitással végzi. A munkához való hozzáállása minden fiatal szakember számára példamutató, hangzott el.
A Zalaegerszegi Gondozási Központ gazdasági csoportjának dolgozója, Horváth Rita, közel huszonöt éve dolgozik az intézményben, szakmai tudását folyamatosan fejlesztette, 2001-ben mérlegképes könyvelői képesítést szerzett, államháztartási szakon. A gazdasági csoport oszlopos tagja. A legnagyobb szakmai tudással és maximalizmusra való törekvéssel dolgozik
A Zalaegerszegi Gondozási Központ Idősek Otthona mentálhigiénés munkatársa Ivanicsné Ruzsics Judit, aki tizenhét éve kötelezte el magát a szociális munka iránt, feladatait elhivatottan, hozzáértéssel, magas szakmai színvonalon végzi, ő az intézmény egyik alapköve. Kapcsolatot tart és épít a lakók és a hozzátartozók ,között, „pénzügyminiszterként” is igyekszik precízen helytállni, az otthon lakói bátran támaszkodnak ismereteire, segítőkészségére, mert tudják „Juditka biztosan megoldja” – hangzott el a méltatásban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről