keszthely
Út -és járdafelújítás Keszthelyen
Ebben az évben a járdák rekonstrukciójára bruttó hat millió forint áll rendelkezésre az önkormányzat büdzséjében – válaszolt érdeklődésünkre Tóth Zoltán, a keszthelyi városháza városüzemeltetési osztályának közlekedési ügyintézője.
A sikeresebb Keszthelyért
A keszthelyi önkormányzat képviselő-testülete a közelmúltban elkészíttette a város közel kétszáz oldalas, összetett marketing stratégiáját, hogy még eredményesebben használja ki a turisztikai környezetét.
életmódi
Szakmai rangot ad a Georgikon borverseny
A Pannon Egyetem keszthelyi kara által szervezett hagyományos szüret előtt szakma program részeként került sor a minap Cserszegtomajon a Georgikon Borverseny eredményhirdetésére.
civil
Látássérültek kerékpáros látogatása Hévízen
A Mozdulj Egyesület idén is megszervezte immár 6. alkalommal a látássérültek Balaton körüli kerékpáros tandem túráját, melynek során a részvevők ugyancsak hagyományosan Hévízt is útba ejtették.
oktató
Múzeumi szerep az oktatásban
A keszthelyi Balatoni Múzeum immár hagyományosan, idén is gazdag múzeumpedagógiai és családi programokat szervez tanulmányi témakörökhöz, jeles napokhoz kötődően, karöltve az oktatási és nevelési intézményekkel.

gazdaság
Nem mindig a strand a nyerő
A szálláshely értékesítéssel foglalkozó keszthelyiek is egyöntetűen megerősítették, hogy Keszthely teltházas volt a csúcsszezonban, csak a vendégek nem a strandokat választották.
népies
Nyár a keszthelyi fazekas műhelyben
Tradíciója van Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központ kerámia műhelye által szervezett nyári táboroknak. A mesterség művelői a legifjabb generációt igyekeznek megszólítani.
Fegyverutánzatot fogott a rendőrökre
Fegyverutánzatot fogott a házkutatás miatt intézkedő rendőrökre egy keszthelyi asszony, aki megsérült, mialatt lefegyverezték - közölte a police.hu oldalon szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
oktató
Tanévkezdési előkészületek
Három, kettő, egy és itt a becsengetés a gimnáziumokban is! A visszaszámlálás megkezdődött.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Mikulásjárat (4), Bárány Attila (2), repülés (2), Kastélymesék (1), Borsos Zoltán (1), Bakonyi Péter (3), Művészet és Technika (1), Lovászi (7), Baba-mama jóga (3), Nimród vadászház, Alsoerdő (1), Film (169), Kereskedelem (2), Gyenesdiás - Diási Játékstrand (52), BalatonBike365 (1), Orff Ütőegyüttes (1), Gyógyhely (2), Fogyasztóvédelem (1), Szent Katalin műemlék templom (1), Szent Mihály Árpád-kori templom (2), Bődöcs Tibor (7)