Vezető hírek
Szakmai rangot ad a Georgikon borverseny
A rendezvényen tisztelegtek dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő emléke előtt is, a kísérleti telepen lévő szobránál.
A borok mustráját a házigazda intézmény Kertészeti Tanszéke és a Da Bibere Zalai Borlovagrend idén negyedik alkalommal hirdette meg. A megmérettetés azon termelők részvételével zajlik, akik a karon végeztek, nevezhettek továbbá a karon végzett szakembert alkalmazó vállalkozások, a kari dolgozók és hallgatók. A részvételi kör kiszélesedett azzal, hogy csatlakozhattak a karon nemesített szőlőfajtákat termelők, s lehetett nevezni az ezen fajtákból készült borokkal.
Dr. Kocsis László, tanszékvezető egyetemi tanár elmondta: a legnagyobb kihívást az jelenti a versenyen, hogy hobbi gazdálkodók és profi borászok munkájának eredménye mérettetik meg egymással. A minősítés fehér, vörös és rozé, azokon belül száraz, félszáraz, félédes, édes kategóriákban történt, magasan jó eredményeket tükrözve.
A szakmai napon elhangzott, hogy idén sokfelé okozott jelentős károkat a késői fagy és a jégverés, ám ahol ezek elkerülték az ültetvényeket, illetve a pusztítás mellett maradt termés, ott jó minőség ígérkezik. A korai fajták ezt már igazolták. A borversennyel pedig a termelők mutatják meg, hogy felkészültségükkel miként tudnak megfelelni az évjáratok nagy változatosságából adódó kihívásoknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10