Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ

kortárs
Frimmel Gyula rinocérosza a Gönczi Galériában
Kitekintő címmel nyílt meg a Keresztury VMK Gönczi Galériájában Frimmel Gyula grafikusművész kiállítása. Zalaegerszeg közismert művésze, művésztanára az elmúlt 10 év alkotásaiból válogatott.
civil
Szalvétagyűjtők klubja indult Zalaegerszegen
Szeptember végén a Keresztury Városi Művelődési Központban új klub indult, mely kéthetente várja ingyenes találkozóikra a szalvétagyűjtőket.

klasszik
Jogunk van-e tudni, hogy szerettek ők?
Így szerettek ők címmel Nyáry Krisztián könyvkiadó, író, irodalomtörténész tartott előadást a Keresztury VMK-ban a Tudományos Stand Up Estek keretében. A magyar írók, költők életrajzán és életművén keresztül többek között arra a kérdésre kereste a választ a közönséggel együtt, hogy vajon jogunk van-e megismerni egy szerző teljes életét, a magánéletet is beleértve.

kultúra
Konferencia és dombormű a 120 éve született Keresztury Dezső tiszteletére
A 20. századi magyar kultúra kiemelkedő egyéniségére, a zalaegerszegi születésű költő, tudós, akadémikusra, vagyis Keresztury Dezsőre (1904-1996) emlékeztek szeptember 4-én a zalai megyeszékhelyen, születésének 120. évfordulója alkalmából.
kultúra
Virrasztás Keresztury Dezső emlékéért
Keresztury Dezső Széchenyi-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Zalaegerszeg szülötte és díszpolgára születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett Keresztury-emlékév keretében virrasztásos megemlékezést tartottak a róla elnevezett művelődési házban, a József Attila Városi Tagkönyvtárban.

kultúra
Programkavalkád a művelődési házakban
Készül az őszi-téli szezonra a Keresztury Dezső VMK és a hozzá tartozó tagintézmények. A város kultúrházai december végéig változatos programokat kínálnak, melyek szinte minden korosztályt megszólítanak.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Festetics Imre Élményközpont (7), Tüskeszentpéteri liszt (2), Koronglövészet (1), Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (4), dr. Marx Gyuláné intézményvezető (1), Egészségház (2), Könyvtári Napok (13), Aranyosi Péter (5), Télapókereső (1), Andráshida (29), Ország- és vármegyebérlet (1), Binax C. C. Kft. (1), Szociális (3), Becehegy (14), Szentmise (6), Göcsej InterCity (1), Udvarrekonstrukció (1), Red Hot Run (1), Új hulladékválogató üzem (1), November 4. nemzeti gyásznap (8)