Vezető hírek
Szalvétagyűjtők klubja indult Zalaegerszegen
Prokné Tirner Gyöngyi már 18 ezer darabos kollekcióval büszkélkedhet
Prokné Tirner Gyöngyi hívta életre a csoportot. A tagok már első alkalommal elégedetten távoztak a találkozóról, pedig ez amolyan bevezető, ismerkedő családias együttlét volt. Azért szalvéták már most is csereberélődtek és néhány minta elvarázsolta a jelenlévőket, akik többségében évek óta gyűjtők.
- Gyerekkorom óta gyűjtöm a szalvétákat. Jelenleg 86 dobozban tárolom a 18 ezer darabot – mondta Prokné, aki számítógép segítségével rendszerezi tematikusan a szalvétákat, melyek nem kis helyet foglalnak el a lakásában.
- Értékes dolognak számít ez?
- Nekem értékes, de egyébként is értéket képvisel. A szalvétagyűjtésnek az ’50-es évek végétől a ’60-as évek közepéig volt egy nagy felfutása. Akkor import áruként hozták a papírboltokba a 10 vagy 20 darabos szalvétákat, amelyekben 2-2 egyforma mintájú volt. Budapesten sorok álltak ilyenkor a bolt előtt. Bár ez az idő lecsengett, de mindenkinek kell valami hobbi, elfoglaltság, ami kikapcsolja és feltölti. Nekünk, szalvéta „őrülteknek” ez a gyűjtést jelenti.
Prokné Tirner Gyöngyi (középen) volt a klub ötletgazdája
- Terveznek kiállítást is idővel?
- Egyelőre témák szerint szeretnénk bemutatni a gyűjteményünk a cserebere és a jó beszélgetések mellett. Legközelebb október 17-én, a Zalaegerszeggel kapcsolatos szalvétákat várjuk. Ha valaki szeretne csatlakozni, bármikor lehet.
Közben előkerült néhány doboznyi szalvéta és ezzel kapcsolatos sztori. Van, aki nem tud úgy elmenni egy szép szalvéta mellett, hogy meg ne vegye, akad aki a neten vadászik különlegességekre. Van, aki inkább erre költ, mint egy új ruhára, s mivel zacskóban, dobozban nem „romlik meg” ez a gyűjtemény, egyre több helyet foglal a lakásban.
Van, aki sajnálkozik az egykor volt gyűjteménye miatt, másnak még midig megvan ez a kincs, ami méret, alak, szín, téma, kor, földrajzi származás szerint nagyon sokféle lehet. Nem beszélve a sorozatokról, melyet akár papír asztalterítő is kiegészíthet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10