Göcseji Múzeum

pódium
Kazamata színház ősszel is
Ősszel folytatódik a zalaegerszegi ZAZEE Kulturális Egyesület kamaraszínházi sorozata, a Kazamata színház. Mint ismert, a civil szervezet tavasszal a Göcseji Múzeum pincéjében szervezett színházi előadásokat.

kultúra
Zamatos borok a Rejtőzködő kincsek között
Borkóstolóval egybekötött tárlatvezetésre invitálták az érdeklődőket a Göcseji Múzeum „Rejtőzködő kincsek” című időszaki kiállításához kapcsolódóan. Mint arról már beszámoltunk, júniusban egy zalai magángyűjtő képzőművészeti kollekciójából nyílt tárlat az intézményben. A kiállítás a 19. század első felétől a 20. század második feléig ad egy sajátos keresztmetszetet a hazai festészet gyöngyszemeiből.

egyszervolt
Ismét régészeti ásatás zajlik Keszthely-Fenékpusztán
Az Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumának egyik pályázata segítségével, valamint a Kelet-Közép-Európai Történet- és Kultúratudományi Intézet (Leibniz-Institut für Geschichte und Kultur des östlichen Europa - GWZO) támogatásával kezdődött el a római erőd nyugati kapujának és egy belső épületnek a részleges feltárása a Keszthely melletti Fenékpusztán - olvasható a Balatoni Múzeum Facebook-oldalán.

kultúra
Két zalaegerszegi kiállítás egy jeggyel
Két kiállítást egy kombinált jeggyel tekinthetnek meg az érdeklődők augusztus 31-ig Zalaegerszegen. Az egyik a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben júniusban nyílt Tájak-Fények-Színek című tárlat, melyen hangulatos és értékes tájképekkel lehet megismerkedni.

közélet
Megszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőben
Megújult a zalaegerszegi Saly fényképészcsalád sírja a Göcseji úti temetőben. Mint arról korábban beszámoltunk, Kummer Gyula mérnök-tanár, városvédő még tavasszal egy Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra a problémára, hogy a közismert fényképészcsalád tagjainak közös sírhelye megváltásra vár, a sír állaga pedig erősen leromlott.
Az Év Kiállítása 2024 díj jelöltjei közé választották a Nőnek lenni akkor... című tárlatot
A Göcseji Múzeum „Nőnek lenni akkor” című időszaki kiállítását a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület az "Év Kiállítása 2024 díj jelöltjei" közé választotta.

klasszik
Múzeumi kerengés Kisfaludi Strobl Zsigmond 140. születésnapján
Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) életének főbb állomásai, legjellegzetesebb alkotásai, valamint szabadkőművessége is szóba került a legutóbbi Múzeumi kerengőn, mely a 140 évvel ezelőtt született szobrászművésznek állított emléket.
kultúra
Programbőség a zalaegerszegi Múzeumok éjszakáján
Az idei Múzeumok Éjszakáján nagyon sok programmal várták Zalaegerszegen az érdeklődőket. A Göcseji Múzeumban, a Mindszentyneumban, a skanzenben és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban lehetett rácsodálkozni a múlt értékeire, kiegészítve a jelen aktuális témájához, a focihoz kapcsolható érdekességekkel.

klasszik
Rejtőzködő kincsek; új kiállítás a Göcseji Múzeumban
Egy zalai magángyűjtő kollekciójából válogat az a képzőművészeti kiállítás, mely a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében nyílt meg a közelmúltban.
Álmodd újra Egerszeget - Ingyenes művészeti workshop a Múzeumok éjszakáján
A Göcseji Múzeum pincerendszerében a Múzeumok éjszakáján napközben a zalaegerszegi ifjúságot és a felnőtt közeget is megszólító ingyenes művészeti workshopokra kerül sor, feldolgozva városunk múltját, jelenét és jövőjét.

civil
Sikeres színházi programok, 10 éves Bibliofülke
A Mintapinty című monodrámával zárult a közelmúltban a zalaegerszegi ZAZEE Kulturális Egyesület által életre hívott Kazamata színház a Göcseji Múzeum pinceklubjában.

kultúra
A foci is téma lesz a Múzeumok éjszakáján
Nem kis fejtörést okozott az idei Múzeumok éjszakájának fő témája a kulturális intézményeknek. Az országos programsorozat ez évi mottója ugyanis az, hogy „Gólpassz” – utalva a nyári foci EB-re. De hogy csempésszék be a futballt a múzeumok és a partnerintézmények a június 22-i éjszakára?

kultúra
Nőnek lenni akkor; egy kiállítás tapasztalatai
Korszakot idéző sanzonokkal, kuplékkal zárult június elsején a Göcseji Múzeum „Nőnek lenni akkor…” című időszaki kiállítása. Az elmúlt négy hónapban látogatható tárlat finisszázsán Bódis Bettina énekes lépett fel. A koncertet megelőzően a három kurátor – Béres Katalin és Erős Krisztina történészek, valamint Kiss Nóra etnográfus – tartott rövid tárlatvezetést.

kultúra
Régészet éjszakája a zalaegerszegi múzeumban
A régészet napja alkalmából rendezték meg a közösségi régészek Zala vármegyei találkozóját. Az összejövetelt immár harmadik alkalommal kezdeményezte a Göcseji Múzeum.

oktató
Negyven éve működik rajztagozat az Ady-iskolában
Negyvenéves a zalaegerszegi Ady-iskola rajztagozata. A jeles évforduló alkalmából a Göcseji Múzeum első emeleti kiállítótermében nyílt retrospektív tárlat az egykori és mai rajztagozatos általános iskolás diákok munkáiból.

kultúra
Nőnek lenni... a magyar költészet napján is
A Göcseji Múzeum Nőnek lenni akkor... című időszaki kiállításán kurátori tárlatvezetést rendeztek a magyar költészet napjának előestéjén.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szabolcs Péter szobrászművész (25), Eltűnt személy (1), Májusi piknik (1), CSESZTREG (24), Szent István király (12), Iván Dental Fogászat (1), Családbarát- Kertbarát Kör (2), Nemzetközi méhész konferencia (1), Polgármesteri Hivatal Díszterme - Hévíz (3), CARAMEL KONCERT (1), Deák Ferenc Általános Iskola (2), Disznótoros (3), Móra Ferenc Általános Iskola (1), Torna (12), Mindszenty (Pehm) József (21), Pózva (11), járóbeteg-szakellátás fejlesztése (1), Zala Termálvölgye Egyesület (2), MLSZ TAO (1), Kostyál László (42)