Vezető hírek
Programbőség a zalaegerszegi Múzeumok éjszakáján
A ZTE és Kisfaludi művészete is szóba került az éjszaka folyamán
Ha ez nem lett volna elég, kihelyezett programként a Zalaegerszegi Törvényszéken, a Zala Vármegyei Büntetésvégrehajtási Intézetben, a ZTE stadionban és a vármegyei rendőrség épületében is a kulisszák mögé lehetett nézni.
A rendezvény a neve ellenére már koradélután kezdetét vette művészeti workshopokkal, ahol Egerszeget lehetett újraálmodni. Az újdonság program, mellyel nem titkoltan a fiatalokat kívánták megszólítani a Kollázs Kulturális Egyesület, mint új partner bevonásával történt. A délután készült művekből estére kiállítás rendeződött a pince részben. A gyerekeket a már jól bevált régészeti és restaurátor játszóház mellett focival kapcsolatos játékok is várták. Ehhez a sporthoz kapcsolódott „A mi mezünk, a mi Zalánk” című minikiállítás, mely a ZTE 2024/2025-ös szezon mezeit mutatta be, melynek mintázatát a kiemelkedő népművészeti értékkel bíró zalai fehér hímzés adja. Az egykori férfiviselet maivá tétele a múzeum és a sportklub közös munkájának köszönhető, a részletekről szólt egy kis nyilvános beszélgetés.
Aztán elkezdődtek a vezetett tárlatok. Születésének 140. évfordulója alkalmából Kisfaludi Strobl Zsigmond életébe és munkásságába kalauzolt dr. Kostály László tudományos igazgató, művészettörténész. Saját tárlatán kísérte végig a látogatókat a nap folyamán Németh János Kossuth-díjas keramikusművész, illetve Preisz József órásmester. Különleges látványt nyújtott a magángyűjteményből származó festmények kiállítása „Rejtőzködő kincsek” címmel.
A sport, mint csatlakozó téma keretében több beszélgetésre, előadásra is sor került. A futballisták mellett kosárlabdázók is vendégek voltak, illetve a futball helyi múltja és a nők korabeli sportolási lehetőségei is szóbakerültek.
Tömegek vonultak önként a törvényszékre, a 115 éves BV épületébe. Itt is és a vármegyei rendőrkapitányságon is kiállítások és filmvetítés vonultatott fel érdekességeket, az utóbbi helyszínen még ujjlenyomatot is vettek a látogatóktól.
A MOGIM időszaki és állandó kiállításokkal, köztük az örök kedvenc őslényekkel várta az érdeklődőket. A gyerekek pedig csővezeték építésben vehettek részt játékosan.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10