Gasztronómia

gasztro
Mustra teraszfesztivál Zalaegerszegen május 15-17 között
Idén május 15-17 között rendezik meg a belvárosi vendéglátóhelyek Zalaegerszegen az immár hagyományos Mustra Grill&Chill minifesztivált.
A Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézó
A zalaegerszegi „Év vendéglátóhelye 2024” verseny cukrászda/kávézó kategóriájának győztese a Caffé Parco lett.

gasztro
A Parázs „az év legkedveltebb vendéglátóhelye”
2024-ben a Parázs Bisztró nyerte a zalaegerszegi „Év legkedveltebb vendéglátóhelye” versenyt, étterem kategóriában.

gasztro
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászda
Január elsejével bezárt Zalaegerszeg egyik legrégibb cukrászdája, a Betti. A Berzsenyi- és Pázmány Péter utca sarkán lévő üzlet 1983-ban nyílt meg, akkor még Betti fagyizó néven. A nyitás olyan szempontból is érdekes volt, hogy akkoriban (vagyis a szocializmus utolsó évtizedében) ez volt a város első "maszek" cukrászdája.

közélet
A szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítette
A 2024-es Egerszegi Advent legjobb forralt bora versenyét a Violkonyha nyerte. Viola Kitti vállalkozása zsinórban a harmadik alkalommal vehette át az elismerést, hiszen tavaly és tavalyelőtt is az ő italát találta a legízletesebbnek a közönség.
Zalaegerszeg az ország dödölle központja
Zalaegerszeg megelőzte Szombathelyt a dödölle rendelések tekintetében – derült ki a foodora saját adataiból. Az ételrendelési portál megnézte, milyen eltérések vannak régiós szinten a magyarok étkezési szokásaiban.
gasztro
A száraztészta-készítés fortélyai
Tapasztalt háziasszonyok közreműködésével lehetett megnézni, kipróbálni, megtanulni díjmentesen a száraztészta készítés fortélyait a zalaegerszegi Apáczai Művelődési Központban.
gasztro
Tankonyha nyílt a zalaegerszegi helyi termék piacon
Mintakonyha, tankonyha nyílt október 12-én a Göcseji Tudásközpont-Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon. Első alkalommal savanyúságok és aszalványok készültek, illetve hagyományos és újragondolt dödölle.

gasztro
Street food weekend változatos ízekkel
Egymást követik az őszi rendezvények Zalaegerszeg belvárosában. Szeptember 27-29 között az immár hagyományossá vált Street food weekendre kerül sor.
Minőségi borok és ételek a zalaegerszegi Mustrán
Hat belvárosi vendéglátóhely összefogásával idén szeptemberben is megrendezik Zalaegerszegen a Mustra borfolyam programsorozatot.

gasztro
Ízletes vadételek várták az érdeklődőket a jótékonysági főzésen
Szombaton a Vadpörkölt- és Borfesztivál- Zalai Teríték program második napján tartották a jótékonysági vadfőzést. A Kazinczy téren több mint nyolcvan csapat, köztük Zalaegerszeg testvérvárosainak csapatai is, fakanalat ragadtak és ízletes vadétellel várták az érdeklődőket.

civil
Jótékonysági Lecsónapot tartottak Landorhegyen
A Landorhegyi iskola hátsó udvarán immár hetedik alkalommal rendezték meg a Jótékonysági Lecsónapot. Az idén a Landorhegyi Gyermekotthon javára gyűjtöttek a főzéssel a csapatok, összesen 250 ezer forintot.

gasztro
Megjelent Mészáros T. László új képes albuma
Egy új könyvsorozatot indított útjára Mészáros T. László fotóriporter, melynek első képes albumát, Tájak és Ízek Zalaegerszeg címmel a Göcsej-Palatinus Étteremben mutatták be.

gasztro
Gasztroséta göcseji ételekkel és piaclátogatással
Jellegzetes göcseji ételekkel, a tájegység lakóinak korabeli életmódjával és a zalaegerszegi piac történetével is megismerkedhettek az érdeklődők a megyeszékhelyi Tourinform Iroda szombati gasztrosétáján.
népies
Ízes Göcsej Zalaszentgyörgyön
Folkpiknikre várta az érdeklődőket a szervező Zalaszentgyörgyi Néptánc Egyesület és a Kiss István György Népművészeti Hagyományőrző Alapítvány. Immár harmadik éve rendezték meg a gasztronómiai és kulturális programkínálatában egyaránt ízes eseményt a Göcsej-széli faluban.

kultúra
Sikeres a hagymásbab fesztivál
Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola udvarán az Alsójánkahegyi Sör-, Virsli- és Hagymásbab Fesztivált. A szombati rendezvény jótékonysági célt is szolgált, hiszen a főzőverseny bevételét, 438.600 forintot, a Bogáncs állatmenhelynek ajánlották fel a szervezők.

gasztro
Kocsmatúra a belváros teraszai között
Zalaegerszeg belvárosának nagy teraszos helyei, és az egyes helyszínekhez, utcákhoz, épületekhez kapcsolódó régi történetek kerültek a középpontba azon a városi sétán, mely a Tourinform Iroda és a Kocsmaturista blog összefogásával szerveződött.

gasztro
Idén is a Mustra nyitja a grillszezont
Hat zalaegerszegi belvárosi vendéglátóhely részvételével május 16-18. között ismét megrendezik a Mustra grill&chill gasztronómiai minifesztivált. A programsorozat részleteiről az Alibi pub-ban tartottak sajtótájékoztatót a szervezők, melyen részt vett Balaicz Zoltán is.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Gyurgyalagok megmentése (1), Innovációs és Tudásközpont (3), Pálos Malom - Zalamerenye (4), Jobb Agyféltekés rajzolás (5), CinemaCity (16), Az új év első újszülöttjei (3), Balaton-part, Zenepavilon (13), ZEGINFO (3), Nagykanizsa VOKE Kodály Zoltán Műv.ház (3), Belvárosi Idősek Klubja (2), Vizilabda toborzó (1), Őriszentpéter - Malom Látogatóközpont (7), Zalaegerszeg díszpolgára (3), Tiéd a Város Egyesület (15), KOrtárs Művészeti Fesztivál (3), Mechatronikai mérnökképzés (4), Göcsej (9), Isteni Irgalmasság Templom - Zalakaros (1), Előadás (911), Jármű-üzemmérnök BProf szak (1)