Laza Média
Húzd velünk - a házi réteskészítés fortélyai
2024. július 20., szombat 9.30 óra
Húzd velünk - a házi réteskészítés fortélyai
Zalaszentlőrinc, Zrínyi u. 4.
Az igazi, hártyavékonyra húzott rétes Magyarországon régóta hagyományos ételnek számít, már a 18. században is készítették, legtöbb tájegységünkben pedig ma is kihagyhatatlan a lakodalmi menüből. Itt, Zalában gyakran készült rétes Mindenszentekkor is, ezzel kínálták a távolabbról látogatóba betérő rokonokat.
A rétes elkészítésének tudománya nagyanyákról anyákra, unokákra száll.
Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen eltöltene velünk egy kellemes délelőttöt, miközben megismerkedik a réteskészítés fortélyaival.
A rétesek mellé finom, szezonális leveseket készítünk, elsősorban saját gazdaságunk termékeiből.
Szeretettel várunk mindenkit, akinek fontosak a hagyományok, szereti a rétest, szívesen tanul valami újat és tölt el egy délelőttöt kellemes társaságban, szép környezetben.
A részt vevő réteskészítők számát 8 főben maximalizáljuk annak érdekében, hogy mindenkinek legyen ideje kipróbálni és megtanulni a fogásokat. A 8 főn felül kísérő felnőttek-gyerekek is csatlakozhatnak a programhoz. Gyermekfelügyeletet biztosítani nem tudunk, van viszont remek homokozó, szalmabálák és gyerektársaság, a réteskészítő felnőttektől látótávolságban.
Árak:
Réteskészítő felnőtt: 14 000 Ft / fő
Kísérő felnőtt: 3 500 Ft / fő
Kísérő gyermek: 1 800 Ft / fő
A program díja tartalmazza a rétesnyújtáshoz szükséges összes eszközt és alapanyagot, a munka közben fogyasztható tízórait valamint ebédre leveseket és utána második fogásként az általunk elkészített réteseket.
Jelentkezni messenger üzenetben, a +36 30 474 3339 telefonszámon vagy emailben a gabriella.mikla@gmail.com címen tudtok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025.Egy hét a Berkenyésben - Falusi vendégasztal ZalalövőnFénybe zárt harmónia14. Hottói BábparádéDombérozzunk a Piacon!//IX. Göcseji DombérozóKutyás délelőtt a KutyAngyalokkalHarcsa Veronika, Gyémánt Bálint duó/KeszthelyFest 2025 top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan