Vezető hírek
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászda
A város első "maszek" fagyizója volt
Az Arcanum adatbázisban kutatva, a régebbi híradásokból kiderül: a volt tulajdonos az első év kedvező sikerein felbuzdulva kezdett el saját készítésű süteményeket is árulni a fagylaltok mellett. Az üzlethelyiséget eleinte bérelte, majd másfél évtized múlva a saját tulajdonába került.
A 2000-es évek elején bővült is a hely, hiszen megszűnt a fagyizó melletti Csopaki borozó. Tulajdonképpen a két helyiség egyesítéséből jött létre a Betti cukrászda, mely már jóval több vendéget tudott fogadni; a belső térben és a kerthelyiségben egyaránt.
Néhány napja a Facebookon elterjedt a hír, hogy több mint negyven év után, január elsejével a Betti bezárta a kapuit. Helyén egy kézműves pékség nyitja meg saját cukrászatát. A tér átalakítása már el is kezdődött (a Betti felirat is eltűnt), a nyitás január végén várható.
(Forrás: zalaegerszegturizmus.hu)
(Szerkesztőségünk próbálta felvenni a kapcsolatot a Betti volt tulajdonosával, vagy üzletvezetőjével, hogy a bezárás okairól érdeklődjünk, de ez idáig nem sikerült elérnünk senkit az egykori stábból.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10