Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő

klasszik
Ismét kinyit a Kertmozi
A zalaegerszegi Kertmozi 27 éves szünet után 2017. nyarán újra kinyitotta kapuit egy estére. Az azóta tartó folyamatos érdeklődés és biztatás miatt a szervezők úgy gondolták, idén is lesz Kertmozi - a tervek szerint már nem csak egy alkalommal.
köztér
Lovagkirály a róla elnevezett utcában
Az Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat kezdeményezésének eredményeként Szent László szobrot avattak a legendás lovagkirályról a róla elnevezett utcában. Az életnagyságú alkotást Hadnagy György Pro Urbe díjas iparművész készítette.
egyszervolt
Emlékezés a roma holokausztra
A roma holokauszt áldozataira emlékeztek Zalaegerszegen a vasútállomáson található emlékműnél. Immár tizenötödik éve helyeznek el itt, Farkas Ferenc szobrászművész alkotásánál koszorúkat, gyújtanak mécsest, miközben a túlélők is felidézik a 73 évvel ezelőtti eseményeket.

oktató
Megújult kollégiumba költözhetnek
A tanévnyitóval egy igazán korszerű kollégiumi épületet vehetnek birtokba a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulói. Zalaegerszeg egyik legrégebbi oktatási intézményében az új informatikai termek valamint az ének- és táncterem kialakítása is a befejezéséhez közeledik egy közel 500 milliós uniós beruházás keretében, melynek részeként felújítják a salakos sportpályát és a belső udvart is.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Közgyűlés (71), Kerekes Endréné Radó Mária (1), egészséges életmód (26), Városi Sportcsarnok, Zalaszentgrót (10), Dr. Tahin Tamás (2), Soltész Miklós államtitkár (3), Egervári Várkastély (82), Szívünk Napja (4), Betlehem Dávid nyíltvízi úszó (3), Zalaegerszeg Békeligeti Általános Iskola, Szakiskola (2), civil ház (3), Közélet (30), Folyadékpótlás (1), JIMMY (1), Cseperedő Bölcsőde (2), Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (2), Madarak és Fák Napja (4), Traffipax (666), Rózsák Szalon Zalaegerszeg (1), HUMDA (2)
1-20 21-40