Vezető hírek
Emlékezés a roma holokausztra
A Zalaegerszegi Roma Nemzetiségi Önkormányzat vállalta a megemlékezés évről évre való megrendezését. Ilyenkor az 1944. november 3-án elhurcolt cigány családok sorsát idézik fel. Évek óta csatlakoznak a rendezvényhez a városi önkormányzat, illetve a zsidó hitközség képviselői.
Galbavy Zoltán városházi képviselő az etnikai hovatartozás miatt elhurcoltak sorsáról beszélt. Az orvosi kísérletekről, az éheztetésről, az egyéb megaláztatásokról, a sáros földről kényszerített evéstől a vécé hiányáig, fizikai bántalmazásoktól az elhunytakkal megesett méltánytalanságokig.
Dömötör Csaba, a RNÖ elnöke napjaink háborújáról beszélt, mely a lelkekben és a gondolatok szintjén zajlik. A gyűlöletkeltés korában, még a tettlegesség előtt lépni kell, mondta, hozzátéve, aki roma, az ma is kevesebbnek számít, azt ma is kevesebb illeti.
- A múltnak akkor van értelme, ha tanulunk belőle, és a múltról azt is tudni kell, hogy hajlamos megismételni önmagát. Nem szabad címkézni, az egyént kell nézni – mondta többek között Dömötör Csaba.
A zsidó hitközség nevében Árvai József alelnök mondott beszédet, míg túlélőként Forgács József idézte fel az anno 7 évesen átélt eseményeket.
A rendezvény végén koszorúzásra és mécses gyújtásra került sor. Közreműködött H. Horváth Gyula szavalattal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan