civil ház

civil
Civil információs nap díjátadással
Zalaegerszegre is ellátogatott a Civilinfo-NEA 2020 című országos rendezvénysorozat, mely a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázatairól tájékoztatja a civil szervezeteket.
civil
„Árvácskák” Zala megyében
Egy hetes turnén vendégeskedett Magyarországon, közte nagyobb részben Zala megyében a csíksomlyói „Árvácska együttes”. Az erdélyi nehéz sorsú (árva, félárva, magára hagyott) gyerekek és ifjak alkotta ének- és zenekar templomi miséken működött közre, illetve népzenével dúsított mesejelenettel állt színpadra.

civil
Fókuszban a család és nő
Négy szervezet soron következő programjairól tartottak sajtótájékoztatót a Civil Házban. A Tiszta Forrás Egyesület, a Zalaegerszegi Női Szalon, a Zalaegerszeg Barátai Egyesület és a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület őszi-téli rendezvényeit Balaicz Zoltánné, Bognárné Bengő Hajnalka és Czotter Csabáné ismertette.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
kenyérfesztivál (3), Szablyavívó (1), MMIK Zalaegerszeg (6), Fitneszpark (1), Zöld épület (3), Alsóvárosi Szent József Templom (1), Évadnyitó (11), Komár László (1), BGE Gazdálkodási Kara (7), R-go (2), Letenyéért Közéleti Egyesület (10), Jézus szíve templom - nagykanizsa (2), Mezbirodalom (1), Sohollári-völgy (2), jótékonysági Úszógála (1), felvonulás (3), Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége (8), Cutler Fitness Zalaegerszeg (4), Balogh Rudolf ügyvezető (1), Bali Zoltán képviselő (19)