Vezető hírek
„Árvácskák” Zala megyében
Másfél évtizede, hogy az erdélyi gyerekek évente megfordulnak Zala megyében. Fellépéseiket mindig nagy érdeklődés kíséri, aki teheti adakozással is támogatja a fiatalokat, akik a családi otthont nélkülözve kell, hogy felnőjenek. A gyermekotthon lakóiból 1997-ben alakult zenei együttes, mely azóta is folyamatosan működik, bár a tagság összetétele és nagysága állandóan változik. Az énekesek mellett többféle hangszeres alkotta zenekar is közreműködik a produkcióikban. Az együttes turnéjának útiköltségét magyar támogatók állják. Zalaegerszegen már 6. éve áll a fellépések mögött a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület, az idei fővédnök Balaicz Zoltánné volt.
S mivel számos templomban is közreműködtek a fiatalok a misék alkalmával, megismerkedhettek az itteni plébániák életével, papokkal, hívekkel. Így többek között élvezetes találkozásban volt részük Lendvai Zoltán János atyával, a közelmúltban Magyar Ifjúságért Díjban részesült „gördeszkás” pappal.
Az Árvácska együttes legközelebb advent idején koncertezik Budapesten, Zalába pedig egy év múlva várják vissza őket. Addig is lehet számukra támogatást nyújtani az alábbi címen: Hargita megye, Csíkszereda, Kájoni János u. 1. (Fodor ház).
A turné során befolyt adományokból a gyerekek iskoláztatását támogatják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10