GALAMBOK

közélet
Tizenötödik alkalommal szerveztek Gesztenyés napot Galambokon
Bár a „Gesztenyés nap” nevet viseli Galambok hagyományos programja, az idén sem merült ki a kedvelt termés kóstolásában. A program keretében ugyanis sokszínű kulturális kavalkád, számos bemutató várta az érdeklődőket a közösségi téren.

életmódi
Gesztenyéztek Galambokon
Be kell áztatni sütés előtt a gesztenyét, majd bevagdalni, hogy jól átsüljön a belseje, tudtuk meg a galamboki gesztenyés napon, amit idén 12. alkalommal rendezték meg. A hagyományokra épülő esemény széles gasztro és kulturális kínálatával a térség egyik leglátogatottabb őszi rendezvénnyé nőtte ki magát az eltelt években.
.jpg)
népies
Galamboki Szent György Vessző Napja
A szőlőhegyekkel, lankás dombokkal ölelt Galambok ligetes erdői között található Dél-Zala egyik legszebb horgásztava. A lankákon évszázadok óta szőlő- és gyümölcstermesztés folyik. A Zalakaros melletti településünkön egyre többen foglalkoznak szállásadással, vendégfogadással.

köztér
Ahogy Galambokon gondolják
Galambok önkormányzata idén a tanyafejlesztési program keretében létesített gyümölcsössel tovább bővítette mezőgazdasági tevékenységét, így a jövőben már négy hektáron gazdálkodhat a zöldségeskerttel együtt. Mindezt kiegészítendően az elnyert TOP-pályázati támogatással lehetőség lesz az élelmiszer-előkészítő tevékenység végzéséhez szükséges korszerű feltételek biztosítására, a tároló kapacitás kialakítására, valamint termelői piactér létesítésére.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Budapest Bár (7), Fotótörténet (8), Együttműködési megállapodás (7), Szetgyörgyvölgy (1), Kismama (2), Kvártélyház Nyár előadásai (48), Antibiotikum-rezisztencia (1), Újságosbolt (1), Városi ünnep (12), VOLLEIN FERENC fiatal festőművész (4), Evangelikus templom (1), Azáleás völgy (7), zalaegerszegi gyermekotthon (12), Tulajdonosváltás (1), Első világháború áldozatai (4), Tv-toronyfutás (1), horgásztanya (2), Felszentelés (4), idősek klubja (1), Göcseji Falumúzeum (15)