Falunap

közélet
Hagyományőrző falunap Szentpéterúron
Idén is a közösség összefogásával, remek hangulatban zajlott le a falunap Szentpéterúron. A helyi önkormányzat szervezésében, Szummer László polgármester vezetésével megtartott esemény célja az volt, hogy a régi idők búcsúinak hangulatát idézze meg, miközben erősíti a helyi és a környékbeli települések közösségét.

közélet
Egerváron ismét nagy sikerrel rendezték meg a falunapot
Egervár apraja-nagyja részt vett a Pincedombi falunapon. Az unatkozás e helyen ismeretlen fogalom volt, oly sok program várta ugyanis a lakókat, valamint a közelről és távolról érkezett vendégeket. Gyerkó Gábor, a település nemrég újraválasztott polgármestere lapunk érdeklődésére elmondta: a rendezvénynek az 1990-es évek közepétől vannak hagyományai Egerváron.

közélet
Alsórajkon ismét nagy sikerrel rendezték meg a hagyományos falunapot
A kellemes időtöltést, a kötetlen kikapcsolódást, szórakozást szolgálta az alsórajki hagyományos falunap. A településen ezt megelőzően a falu szülöttére, Kisfaludi Strobl Zsigmondra emlékeztek.

köztér
Éjszakai túra, főzőverseny és vidámság
A hagyományokhoz híven a Szúnyogokkal táncoló elnevezésű éjszakai túrával vette kezdetét július utolsó péntekjén Bala-tonmagyaród kétnapos falunapja. A közösség ünnepe másnap teljesedett ki. A főzőversenyre jelentkező csapatok már reggel nekiálltak a munkának. Az önkormányzat stábja is főzött, hogy délre elkészüljön az ebéd, amelylyel mindenkit megvendégeltek. A színpadon egymást követték a fellépők, éjszakába nyúlóan.
Külsősárdi vigalom
Zala Vármegye Közgyűlése és a Lenti Könyvtár is támogatta Külsősárd Község Képviselő-testületének április utolsó szombatján tartott falunapi ünnepségét. A nagyon jó hangulatú rendezvényre szóló meghívást, a település lakóinak a többszöröse, mintegy 350 résztvevő fogadta el.

közélet
Alsópáhok utakra, járdákra koncentrálva
Alsópáhok utcaképét minden évszakban virágágyások színpompája teszi egyedivé. Az önkormányzat közterületekre való odafigyelése az egész településen megmutatkozik. Alsópáhok azon kevés falvak, települések egyike, ahol mindkét oldalon vezet járda. Az önkormányzat fejlesztési szándékaiban folyamatosan szerepel az utak, járdák felújítása. E tekintetben nemrég két pályázati projektet fejeztek be.

közélet
Bókaháza fejlődik
Egy élhető, gondozott, kedves, mintegy háromszáz lelkes, kis településen, szép természeti környezetben élünk, a teljesen kiépített infrastruktúra is adott ahhoz, hogy mindenki megtalálja a mindennapok boldogságát – adott összegzést Lóth Eszter, Bókaháza polgármestere, akit elöljáróban a falunapról kérdeztünk.

közélet
Alsónemesapáti falunapján
Alsónemesapáti ismét bemutatkozott falunapján. A rendezvénynek helyt adó Közösségi Parkban együtt ünnepeltek a falu lakói, a kisgyermekes családoktól kezdve az idősebbekig, ami arról árulkodott, hogy itt valóban összetartó közösség él. A kézműves szakkörök kiállításával azt is megmutatták, hogy mennyire tisztelik hagyományaikat. Az Alsónemesapátiért díjak átadásával pedig azt bizonyították, hogy elismerik a közösségért végzett munkát.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Horgászat (12), Kitüntetések átadása (51), DK (15), Pump track pálya (1), Balatoni évadnyitó (1), Vonyarcvashegy Kertmozi (8), Péntek Imre (4), Fő tér és Balaton-part (1), Óriáscirkusz (1), projekt alapú oktatás (2), páterdombi városrész (2), Móricz Művelődési Központ,Zalaegerszeg (12), Túra (261), Nyári tábor (65), MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA (13), Verseny (27), Táncpanoráma (8), GYÖNGYFŰZÉS GYEREKEKNEK (1), Kövécs Edit (1), Dormán Miklós (2)
1-20 21-40